Ennyi emberen segítettek munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő programok

Ennyi emberen segítettek munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő programok

Már több mint 400 000 ember munkahelyének megvédését és újrateremtését segítette a kormány a bértámogatási programokkal. Erről beszélt Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
A járvány első szakaszában munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő programok indultak, akkor mintegy 280 000 munkavállalót segítettek.

Később bértámogatási programot indítottak a vendéglátásban, turizmusban, valamint a szolgáltató ágazatban dolgozóknak, ezeket eddig 115 000 ember tudta igénybe venni. A kutatás-fejlesztési program, valamint a 25 év alatti fiatalokat, illetve alacsonyabb végzettségűek támogatását célzó programok pedig elérhetőek jelenleg is. Mindezekre összesen 120 milliárd forintot fordított eddig a kormány az államtitkár közlése szerint.

Kapcsolódó cikkek