fotó: pixabay.com

Tudományfilozófiai előadás-sorozat indul

A tudományosság aktuális kérdéseire fókuszáló előadás-sorozatot indít a Szegedi Tudományegyetem Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke, valamint a Bakonyi Géza Alapítvány. Erről tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága a médiát.

A közlemény szerint az október 20-án induló ismeretterjesztő programsorozat célja a tudomány-népszerűsítés és közművelés, éppen ezért a mindennapokat érintő tudomány, tudományosság aktuális kérdéseivel foglalkoznak majd az előadók, bölcsészek és természettudósok. A szervezők célja érthetővé tenni a nagyközönség számára  a magyarországi és nemzetközi kortárs tudományosság olyan problémáit, amelyek nagy mértékben befolyásolják az életet, de kevés szó esik róluk ismeretterjesztő jelleggel.

Az előadók bemutatják, hogy a tudományos eredmények miként hasznosíthatók az akadémiai szférán kívül, hogyan segíthetnek megoldást találni a hétköznapi életben felmerülő problémákra.

Az egyórás előadások témái többek között szerepel az információs, digitális társadalom, a tudományos haladás, az elszaporodó áltudományok és tévinformációk, a hit és tudás viszonya, a tudományos közösségek társadalmi presztízse, a mesterséges intelligencia előnyei és hátrányai, az új diszciplínák megjelenése, a bioetika és a tudósok, kutatók társadalmi felelőssége vagy az ember szerepe a hihetetlen gyorsasággal fejlődő tudományos világban.

“A meghívott vendégek – akik közül elsőként Soós Sándor, az MTA Könyvtár és Információs Központ osztályvezetője beszél a tudománymérés és kreativitás kapcsolatáról –  tudományterületük tágabb kontextusáról is szót ejtenek majd, előadásaik után pedig lehetőség lesz a kérdésekre és a nyílt vitára is”

– áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek