Szeged

Napvitorlákat helyeznek ki a szegedi Kárász utcában

Napvitorlákat helyeznek ki a szegedi Kárász utcában

Augusztusban napvitorlákat helyeznek ki a szegedi Kárász utca egyik szakaszán; ha a gyalogossávot árnyékoló szerkezet beválik, akkor jövőre a teljes sétálóutcán alkalmazzák ezt a megoldást. Ezt közölte a megyeszékhely közgyűlésének Zöld város programért felelős tanácsnoka hétfőn a helyszínen.

Mihálik Edvin (Momentum) sajtótájékoztatóján azt mondta, a Kárász utca a város egyik legforgalmasabb, közkedvelt sétálóutcája, de tájolása miatt, illetve mert a lombos fák ültetését a műemlékvédelmi szabályok nem teszik lehetővé, a nyári hónapokban igen magas a hőmérséklet.

“A napokban végzett mérések szerint a napsütötte díszburkolat 46 fokosra is felforrósodik, míg néhány méterrel távolabb az árnyékolt szakaszon 20 fokkal alacsonyabb a hőmérséklete”

– tette hozzá.

Ezért az önkormányzat napvitorlák segítségével olyan utcaszakaszokat alakít ki a sétálóknak, ahol nyáron is minden napszakban kellemes tartózkodni. Az első árnyékolókat augusztusban a Kölcsey utcához közeli szakaszon feszítik ki, majd ha ezek beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, akkor jövőre a Széchenyi tér és a Klauzál tér közötti utcaszakasz is árnyékolókat kap majd a májustól szeptember végéig terjedő időszakban – tudatta a tanácsnok.

“A napvitorlákat úgy tervezték meg, hogy a lakóktól ne vonják el fényt és a kilátást, megőrizzék a Kárász utca Europa-Nostra díjjal kitüntetett arculatát és a műemlékvédelem alá eső homlokzatok is láthatók maradjanak”

– mondta Mihálik Edvin.

Kapcsolódó cikkek