Auschwitz-Birkenau, fotó: pixabay.com

Az auschwitzi múzeumba került az Eiss-archívum újabb része

Az auschwitzi múzeumba került az Eiss-archívum újabb része

Az auschwitzi emlékmúzeum birtokába került a lengyel diplomácia második világháborús zsidómentő tevékenységéről ismereteket nyújtó úgynevezett Eiss-archívum eddig feltáratlan dokumentumainak gyűjteménye. Ez derül ki a hétfőn.

A mentett zsidók útlevélfotóit is tartalmazó gyűjtemény egyes dokumentumai “szenzációszámba mennek” – áll a közleményben, mely szerint a napvilágra került 83 fényképen ott van “a lengyel Anne Frank”, a mai Lengyelország déli részében fekvő Bedzinből származó Rutka Laskier is. A 14 évesen a holokauszt áldozatává lett lány 1943-ban három hónapon át vezetett naplóját 2006-ban adták ki.

Az útlevélfotók között van Menahem Begin volt izraeli kormányfő apjáé, Wolf Beginé is.

Az auschwitzi múzeum szóvivője szerint a gyűjteményt egy izraeli magánszemélytől szerezték meg két évig tartó tárgyalások eredményeképpen. Az Eiss-archívum első részét Lengyelország már 2018-ban megszerezte, ebben egyebek mellett 15 hamis paraguayi útlevelet találtak, amely annak idején lehetővé tette a haláltáborba deportálás elkerülését.

Az Eiss-archívum egyik legfontosabb tárgyi bizonyítéka annak a tevékenységnek, amelyet a londoni lengyel emigráns kormányt a háború idején Svájcban képviselő Aleksander Lados berni lengyel nagykövet körül szerveződő zsidómentő csoport folytatott.

Varsóban tavaly decemberben hozták nyilvánosságra a csoport részéről több mint 3000 üldözött zsidó család számára kiadott hamis paraguayi, hondurasi, perui útlevelek tulajdonosainak listáját, amelyen magyar zsidók nevei is szerepelnek. A többek között az auschwitzi múzeum közreműködésével is összeállított névsorban szereplők közül 796-an túlélték a háborút, 957-en meghaltak, közel 46 százalékuk sorsa ismeretlen. A Lados-csoport lengyelországi kutatói szerint a megmentettek kétezren-háromezren is lehettek. A Lados-csoport tagjai közül a berni konzulnak, Konstanty Rokickinak az izraeli Jad Vasem Intézet tavaly áprilisban posztumusz a Világ Igaza címet adományozta.

A berni zsidómentő akcióról Robert Kaczmarek lengyel rendező 2018-ban dokumentumfilmet készített Paraguayi útlevelek címmel. A filmet a tavaly őszi lengyel dokumentumfilm-szemlén a budapesti közönség is megtekinthette.

Kapcsolódó cikkek