Közel kétmilliárdhoz jutottak tehetséges fiatalok

Közel kétmilliárdhoz jutottak tehetséges fiatalok

A Nemzeti Tehetség Program idei pályázati felhívásaiban tíz kategóriában 1225 nyertes pályázó több mint 1,7 milliárd forint támogatást kapott, a benyújtott pályázatok 49 százaléka támogatásban részesült. Erről tájékoztatták a program szervezői csütörtökön a médiát.

A Nemzeti Tehetség Program célja a kiemelkedő teljesítményre képes fiatalok megtalálása és célzott segítése annak érdekében, hogy tehetségük kibontakozzon és a lehető legjobban hasznosuljon. A programra pályázhattak tehetséggondozó szervezetek, intézmények, egyesületek, alapítványok egyebek mellett a tehetségsegítés feltételrendszerének és eszközrendszerének javítását célzó hazai programok támogatására, kiadványkészítésre, vagy a tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatására, valamint világversenyeken való részvételre.

Pályázni lehetett tudományos diákköri konferenciák, valamint tudományos műhelyek megtartására, tehetségsegítő szervezetek, illetve szakkollégiumok tehetséggondozó programjainak támogatására is.

“A tehetségprogram közvetlenül és a támogatott szervezeteken keresztül évente 300-350 ezer hazai és külhoni tehetséges magyar fiatalt ér el”

– írták.

A szervezők beszámoltak arról is, hogy idén 644 fiatal nyerte el a magánszemélyek közvetlen támogatását biztosító Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat, több mint 360 millió forint összegben. Ez a támogatási forma 2015 óta nyújt lehetőséget arra, hogy kiemelkedően tehetséges hazai és határon túli magyar fiatalok ösztöndíj-támogatásban részesüljenek. Az idei nyertesekkel együtt ezzel az ösztöndíjjal már több mint 4100 fiatal büszkélkedhet. Az idén meghirdetett új pályázati kategóriák népszerűsége felülmúlta a várakozásokat, így például az Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása című kategóriában több mint 190 nyertes pályázat mintegy 570 millió forint értékben kapott támogatást – olvasható a közleményben.

A speciális fejlesztést célzó programok kategóriájában több mint 100 nyertes csaknem 250 millió forintos támogatásban részesül.

A nyílt pályázatok nyerteseit az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) személyre szólóan értesíti. A 2009-2021 közötti időszakban a tehetségprogram keretében eddig több mint 17 000 projekt támogatásáról született döntés, csaknem 28 milliárd forint összegben. A szervezők tájékoztatása szerint jövőre mintegy 4,4 milliárd forint áll majd rendelkezésre a tehetségek sikereinek elősegítésére. A magyar költségvetésben rendelkezésre álló forrás alapját az egyszázalékos szja-felajánlások képezik, ezt a kormány 2015 óta minden évben kiegészíti.

Kapcsolódó cikkek