A Budapesti Közlekedési Központ hivatalosan is bejelentette, hogy a VT-Transman nyerte a központ és a BKV-nál kiírt busztendert. A 150 darab Mercedes Citaro 2013 májusa és júliusa között érkezhet meg Budapestre.

régi kék metró és az új fehér metróZavartalanul teljesítette az első napot az új Alstom metrószerelvény, mindössze egy-két perces késések fordultak elő a nagyobb utasforgalom miatt.

piros telefonNegyedmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. vezérigazgatója az 51-es villamos vezetőjének súlyos bántalmazása ügyében.

taxis demonstráció fotó: Szigetváry Zsolt/MTITöbb mint ezer jármű részvételével forgalomlassító taxisdemonstráció kezdődött hétfő délután Budapesten. A fuvarszervezők azt követelték, rendezzék a munkakörülményeiket és a jogaikat, egyúttal tiltakoztak a hivatásukat érintően januárban életbe lépő új rendelkezések ellen is. A megmozdulás nyomán nagy dugók alakultak ki és a forgalmat több helyen el kellett terelni. Vitézy Dávid a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója erre úgy reagált, fél éve egyeztetnek a taxisok helyzetéről és őket is meghallgatták.