fotó: Máthé Zoltán/MTIAz LMP országgyűlési képviselői csoportjának vezetője szerint olyan tekintélyelvű rendszer alakul ki Magyarországon, amelyben "senki és senkinek a jogai nem lehetnek biztonságban, és az alkotmányosságot felszámolják".

fotó: Soós Lajos/MTIPárttá alakult a tavaly október 23-án választói mozgalomként létrehozott Együtt 2014 pénteken. A szervezetet három társelnök vezeti, Bajnai Gordon volt miniszterelnök a választási és kormányzati felkészülést irányítja majd.

A Fidesz szerint Magyarország a következő 7 éves európai uniós költségvetési ciklusban 1,9 milliárd euróval többet, 12,3 milliárd eurót kap, szemben a szocialisták állításával.

Fontosnak nevezte a Magyar Tűzoltó Szövetség új elnöke, hogy a szakmát egyeztetett állásponttal képviselje a kormányzattal, az önkormányzatokkal, illetve a felügyeleti hatóságokkal folytatott párbeszédben.

Az LMP szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek jegybankelnökként abból a gödörből kellene megtalálnia a kivezető utat, amit ő maga ásott. Így reagált Vágó Gábor LMP-s politikus, független országgyűlési képviselő, a gazdasági bizottság tagja a miniszterelnök pénteki bejelentésére.

A Jobbik arra szólítja fel Matolcsy Györgyöt, hogy tegyen végre rendet a Magyar Nemzeti Bankban és érje el, hogy a jegybank oly hosszú idő után végre valóban az ország, a nemzet érdekeinek szolgálatába álljon.

Az MSZP szerint a miniszterelnök jegybankelnök jelöltje, Matolcsy György nem testesíti meg a szakmaiságot és egy nevetséges közszereplő, Varga Mihály pedig csak "ügyvezető" gazdasági miniszter lesz a kormányban, így az ellenzéki párt egyikük kinevezését sem támogatja.