ralli (illusztráció), forrás: pixabay.com

Nyolcból öt kategóriában az első 10 hely valamelyikén fejezték be szereplésüket a magyar versenyzők a múlt vasárnap véget ért Motorsport Games elnevezésű eseményen, vagyis az autósport olimpián, amelynek a franciaországi Paul Ricard versenypálya és környéke adott otthont.
illusztráció, forrás: pixabay.com

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elöke szerint jó évnek ígérkezik 2022 a nemzetközi sorozatokban szereplő magyar versenyzők számára, akik között rutinos, bajnoki címeket nyert pilóták ugyanúgy vannak, mint a feltörekvő új generáció tagjai.
illusztráció

Hivatalossá vált a rali országos bajnokság 2020-as idényének végeredménye, az idei szezon pedig a tavalyihoz hasonlóan később kezdődhet a koronavírus-járvánnyal összefüggésben meghozott kormányzati intézkedések nyomán.
Bernhard Auinger autóversenyzõ Nascar versenyautójával a Nagy Futam versenyautókat felvonultató budapesti bemutatón 2019. május 1-jén, fotó: Lakatos Péter/MTI

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöksége a szerdai ülésén úgy döntött, hogy egy hónappal, május 31-ig meghosszabbítja a hazai versenyek megrendezésére vonatkozó tiltását.

Többek között Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökével is tárgyal Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke az elektromos formaautós versenysorozat, a Forma-E magyarországi futamának lehetséges megrendezéséről.
versenyautó rali pályán, (illusztráció), fotó: pixabay.com

A szervezők szerint több tízezer néző és több mint 110 versenyző vett részt az 52. Mecsek-ralin, az országos bajnokság vasárnap zárult utolsó előtti futamán.
Herczig Norbert (archív)

A héten helybenhagyta a Herczig Norbert, Bacigál Igor párosnak a szeptemberi Mecsek Ralin elért eredményét a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Felügyelő Testülete, így már biztos, hogy idén is ők nyerték meg a magyar bajnoki címet az abszolút értékelésben.