Ladányi Balázs: nagybetűs csapattá nőttünk

Ladányi Balázs: nagybetűs csapattá nőttünk

Az Opten-Vasas vezetőedzője szerint nagybetűs csapattá nőttek a jégkorong Erste Liga mostani szezonjában, ahol a negyeddöntőben sorsdöntő hetedik mérkőzésre kényszerítették az alapszakaszgyőztes Brassót.

A korábbi válogatott játékos, szapporói hős az M4 Sport hétfői Sporthíradójában kiemelte, számukra jól jött, hogy a rájátszás előtt a Titánok csapatával egy “mini-playoffot” kellett megvívniuk, ki jut be a nyolc közé, így “lendületből” érkeztek a kieséses szakaszra.

Ezzel együtt a Brassó a párharcban 3-0-ra elhúzott, de már ekkor volt esélyük például arra is, hogy vendégként győzzenek. Innen sorozatban háromszor nyert a Vasas, és jöhetett szombaton a sorsdöntő, hetedik mérkőzés.

Így a Vasas háromszor utazott el Erdélybe két hét alatt, ami Ladányi szerint edzőként is fárasztó volt, nem hogy játékosként.

“Három éve azt fogalmaztuk meg, hogy a harmadik évre jussunk el a rájátszásba, ez most sikerült, de a negyeddöntőben nem tudtuk berúgni az előttünk álló ajtót. A következő cél, hogy jövőre szintén kerüljünk be a playoffba, és ott teljesítsünk. Ehhez szeretnénk egyben tartani a csapatot, de egy kis játékosmozgás biztosan lesz”

– mondta Ladányi.

“Még nem jutottunk el oda, ahová szeretnénk!”

Az Erste Liga kedden folytatódik az elődöntős párharcokkal, a Brassó a DEAC-cal, míg az FTC-Telekom az SC Csíkszeredával – az előző idény két társbajnoka – találkozik.

Kapcsolódó cikkek