illusztráció

Tizennégy játékos Märcz Tamás oroszok elleni keretében

Tizennégy játékos Märcz Tamás oroszok elleni keretében

Tizennégy játékost hívott be az oroszok elleni, jövő keddi világliga/Európa Kupa-selejtezőre készülő keretébe Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A csapat – amely már biztos résztvevője a sorozat kontinentális fináléjának, azaz az Európa Kupa nyolcas döntőjének – Győrben fogadja majd aktuális ellenfelét, és tekintettel arra, hogy a két válogatottat két fordulóval a zárás előtt két pont választja el egymásról, a mérkőzés az elsőséget befolyásoló rangadó lesz.

“Szokatlan módon elég sokat vártam a keret kijelölésével. Ennek fő oka az volt, hogy kapus-, center- és bekkposzton is történtek olyan sérülések, amelyek befolyásolták a döntésemet – nyilatkozott a magyar szövetség honlapjának a szakvezető. – Ennek ellenére erős kerettel várjuk a mérkőzést. Ezúttal eggyel több játékost hívtam meg, aminek az az oka, hogy lesz két komplett edzésünk hétfőn, amelyeken így kényelmesen tudunk gyakorolni.”

A szövetségi kapitány egy játékosra külön kitért, Angyal Dániel, a Szolnok védője ugyanis az Európa-bajnokság óta most kaphat majd először lehetőséget.

“Korábban stabilan ott volt a keretben, és ugyan az elmúlt meccseken valóban hiányzott közülünk, de folyamatosan figyeltem a klubjában nyújtott teljesítményét. Jelenléte nem meglepetés, az erős orosz centerek mellett elkél a stabil fizikai háttér. A bekkjeink ugyan különböző karakterisztikával vannak felvértezve, de tudásszintjük megközelíti egymásét, szóval nagy konkurenciaharc lehet a poszton a jövőben” – mondta Märcz Tamás.

Az oroszok elleni keret:

Kapusok: Csoma Kristóf (Miskolc), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Bátori Bence (Szolnok), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Kovács Gergő (OSC), Manhercz Krisztián (OSC), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok)

Az állás:
A csoport:
1. Magyarország 11 pont, 2. Oroszország 9, 3. Németország 4, 4. Málta 0

A további program
5. játéknap, február 19.:
Málta-Németország
Magyarország-Oroszország, Győr 17.00
6. játéknap, március 12.:
Németország-Oroszország
Málta-Magyarország

Az Európa Kupa nyolcas döntőjét április 5-7-én rendezik Horvátországban.

Kapcsolódó cikkek