forrás: pixabay.com

Megvan, kikkel vannak egy csoportban a magyarok

A magyar férfi vízilabda-válogatott az Európa-bajnoki címvédő horvátokkal, valamint Brazíliával és Japánnal, míg a női nemzeti csapat Kanadával, Új-Zélanddal és Japánnal került egy csoportba a július 14-én kezdődő olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon, melyet Fukuokában rendeznek.

A vb csoportbeosztásának sorsolását a női világkupa-selejtező helyszínén, Athénban tartották meg kedden, és amint arról a hazai szövetség (MVLSZ) közleményben beszámolt, a vb-ezüstérmes női együttest az első, míg a férfi csapatot a második kalapból húzták ki.

“Bármennyire közhely, a világbajnokság igazán majd a negyeddöntőtől kezdődik el Japánban is. A tiszteletet megadjuk a házigazdának éppúgy, mint Új-Zélandnak, de nem kérdés, le kell győznünk. Kanada már erősebbnek tűnik, de ellene is egyértelműen jó eséllyel ugrunk majd medencébe”

– idézte a közlemény Bíró Attilát, az olimpiai bronzérmes női válogatott szövetségi kapitányát. A szakvezető hozzátette, a negyeddöntőben a papírforma szerint Spanyolország, vagy Hollandia lesz az ellenfél, ezért az már egy más szintű mérkőzésnek ígérkezik.

“Mindkettőt győztük már le fontos meccsen vagy kaptunk ki tőle, de az elmúlt időszak kötelez bennünket arra, hogy legyen önbizalmunk. Nem bánom a sorsolást, vagyunk olyan erősek, hogy megoldjuk a ránk váró feladatot”

– mondta.

Varga Zsolt, a szintén olimpiai bronzérmes férfi együttes szövetségi kapitánya kijelentette, a brazilokat és a japánokat sem lebecsülve a horvátokkal küzdhet majd a csapat a csoport első helyéért.

“Ez nagy csata lesz, mert az első hely jól fizethet a világbajnokság folytatását illetően. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a világkupa-selejtezőhöz hasonlóan ismét legyőzni Ivica Tucak együttesét”

– fogalmazott.

A vizes vb vízilabdatornájának csoportbeosztása:

férfiak:

A-csoport: Egyesült Államok, Ausztrália, Kazahsztán, Görögország
B-csoport: Kína, Franciaország, Kanada, Olaszország
C-csoport: Horvátország, MAGYARORSZÁG, Brazília, Japán
D-csoport: Dél-Afrika, Szerbia, Montenegró, Spanyolország

nők:

A-csoport: Kína, Franciaország Egyesült Államok, Ausztrália
B-csoport: Spanyolország, Izrael, Hollandia, Kazahsztán
C-csoport: Brazília, Görögország, Olaszország, Dél-Afrika
D-csoport: Kanada, Új-Zéland, MAGYARORSZÁG, Japán

Kapcsolódó cikkek