Elkerülték egymást a magyar csapatok az elődöntőben

Elkerülték egymást a magyar csapatok az elődöntőben

Nem játszik egymással a női vízilabda Euroliga elődöntőjében az UVSE és a Dunaújváros.

Az európai szövetség kedden számolt be a sorsolásról, ami szerint a budapesti Duna Arénában sorra kerülő négyes döntő első napján, április 30-án az UVSE a görög Olympiakosszal, a Dunaújváros pedig az orosz Dinamo Uralocskával találkozik. Az UVSE 2016-ban is a görög együttessel játszott az elődöntőben és le is győzte, végül másodikként zárta a sorozatot. A Dunaújváros 2006 óta először szerepelhet a négyes döntőben.

Kapcsolódó cikkek