illusztráció

Sporttörténelmet írhat a Kisvárda

Sporttörténelmet írhat a Kisvárda

Tizenkét nappal a Magyar Kupa döntője előtt a bajnokságban csap össze egymással a két finalista: a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Paksi FC a már aranyérmes Ferencvárost fogadja.

A két zöld-fehér csapat közül a Paks számára fontosabb a mérkőzés, mert úgy áll a negyedik helyen, hogy három csapat követi legfeljebb két pont különbséggel, azaz pontvesztés esetén könnyen hátracsúszhat. A fővárosiak múlt héten bebiztosították 33. bajnoki címüket, így nekik tét nélküli lesz a forduló pénteki nyitómeccse.

A Ferencváros sorozatban 14 tétmérkőzésen maradt veretlen, legutóbb viszont éppen a Pakstól kapott ki: február elején Bognár György együttese nagy meglepetésre 3-0-s diadalt aratott a Groupama Arénában.

A második Kisvárda és a harmadik Puskás Akadémia bebiztosíthatja nemzetközi kupaszereplését, előbbi ráadásul története során először léphetne ki az európai porondra. Az egyaránt 49 ponttal álló csapatoknak ehhez nem elég győzniük a Budapest Honvéd otthonában, illetve a vendég Mezőkövesd ellen, szükségük van a Paks és az ötödik MOL Fehérvár pontvesztésére is, utóbbi a Debrecen vendége lesz. Hétvégén akár a kiesés kérdése is eldőlhet: amennyiben a Honvéd legyőzi a Kisvárdát, akkor a sereghajtó MTK csak akkor tarthatja életben bennmaradási reményeit, ha szintén nyer Zalaegerszegen, míg a Gyirmótnak ehhez elég egy pontot szereznie Újpesten.

OTP Bank Liga, 30. forduló:

péntek:
Paksi FC-Ferencvárosi TC 20.00

szombat:
Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.45
Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good 17.00
Debreceni VSC-MOL Fehérvár FC 19.30

vasárnap:
ZTE FC-MTK Budapest 14.30
Újpest FC-Gyirmót FC Győr 17.00

A tabella:

1. Ferencváros                            29 19   5   5    51-23  62 pont – bajnok
2. Kisvárda Master Good         29 13  10   6   44-31  49
3. Puskás Akadémia FC            29 13  10   6   38-30  49
4. Paksi FC                                  29 12   5  12    69-55  41
5. MOL Fehérvár FC                 29 11   7  11    40-40  40
6. Újpest FC                                29 11   6  12    43-41  39
7. ZTE FC                                    29 10   9  10    38-47  39
8. Mezőkövesd Zsóry FC          29 10   7  12    34-42  37
9. Debreceni VSC                       29  9   8  12    43-45  35
10. Budapest Honvéd                29  9   6  14    45-47  33
11. Gyirmót FC Győr                  29  6   9  14    27-42  27
12. MTK Budapest                     29  6   8  15    19-48  26

Kapcsolódó cikkek