“A kereskedelmi tanácsos három gyermekét tanítottam japánul, tőlük tanultam meg magyarul, soha egy fillért nem fizettem nyelvoktatásért. Az első szavaim az igen és a nem voltak. Elsőre olyannak tűnt a magyar nyelv, mintha buddhista papok imádkoznának”

– elevenítette fel a magyar nyelvvel való megismerkedését a 81 éves Jamada, aki 57 esztendővel azután, hogy a magyar csapat tolmácsa volt az olimpián, még mindig folyékonyan és akcentus nélkül beszéli a nyelvet.

Mint elárulta, ez annak köszönhető, hogy több mint fél évszázada levelezik magyarokkal és megszámolni sem tudja, hányszor utazott azóta már Magyarországra.

Az első, 1966-os útja még egy hétig tartott, mert hajóval kelt át az ázsiai kontinensre, majd Moszkváig vonatozott, ahonnan aztán repülővel érkezett Budapestre. Jamada 1960-ban vállalt munkát a kereskedelmi főtanácsosnál, aki 1963-ban az előolimpiára érkező magyar sportolókat látta vendégül vacsorára, s azon az estén dőlt el, hogy Jamada Hiroko lesz az egy évvel későbbi ötkarikás játékok magyar tolmácsa, ugyanis Csanádi Árpád sportvezető – Juci néni szavaival – “kölcsönkérte” őt.
“Földi Imre egy kézzel, székestül emelt a magasba” – mesélte a Tokióban ezüst-, de négy évvel később Münchenben már olimpiai aranyérmes súlyemelőről az egyik legnagyobb élményét, miközben féltve őrzött albumát lapozta tele örök emlékül szolgáló fényképekkel és kivágott újságcikkekkel.

Jamada Hiroko a magyar csapat számára sokkal több lett, mint egy tolmács, szinte családtaggá vált. Ezt példázza, hogy két éjszakát töltött a kórházban Honti György, a labdarúgó-válogatott egyik sportvezetője mellett, akit gyomorbántalmak miatt mentővel szállítottak egy klinikára.

“Csanádi olyan, mintha az édesapám lett volna, amikor Magyarországra látogatok, mindig elmegyek a sírjához, ahogy Papp Laciéhoz is”

– mondta Jamada, aki rendszeresen látogat Magyarországra legjobb barátnőihez, az olimpiai ezüstérmes tornászhoz, a csak Katicaként emlegetett Makray Katalinhoz, valamint az olimpiai bajnok tőrvívó Rejtő Ildikóhoz.

“Amikor megyek, Katica összegyűjti az embereket egy délutáni teázásra. Tavaly is mentem volna, de a világjárvány miatt elmaradt. Ha vége lesz a koronavírusnak, alig várom, hogy újra találkozzunk”.

Jamada kedvenc magyar sportolója Papp László volt. A háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó 1978-ban érkezett Japánba, ahol Jucika kis magyar zászlóval várta. A legendás magyar sportoló pedig azt mondta, “soha ilyen messzire nem utazott, és ha nem látja meg a magyar zászlót, akkor rögvest haza is indult volna”. A barátság egy életre szólt, és bár Papp László 2003-ban elhunyt, a családjával azóta is ápolja a kapcsolatot.

“A hivatalos tolmács túl drága lett volna, ezért a követség ismét engem ajánlott, pedig addig bokszkesztyűt sem láttam még. Akkor mondták nekem, ne adjam olcsón a magyar nyelvet”

– mesélte nevetve megismerkedésük okát a végig derűs Jamada, aki a Szaitama melletti Varabiból utazott Tokióba az interjú kedvéért.
Jamada megtanult magyar ételeket főzni, mint például csirkepaprikást, amelytől – elmondása szerint – a családja a piros színe miatt fél, bármikor elénekli kedvenc magyar dalát, Koncz Zsuzsától a Ha én rózsa volnék című számot, de olvasta a Ludas Matyi című magyar szatirikus hetilapot is.

“Hajrá magyarok!”

– üzent a pénteken rajtoló tokiói olimpia magyar résztvevőinek, akiknek nemcsak ő, hanem a magyarsággal “megfertőzött” helybeli barátai is szorítanak.