Fetter Erik, fotó: Magyar Olimpiai Bizottság, olimpia.hu

Fetter Eriknek is sikerült a címvédés

Fetter Eriknek is sikerült a címvédés

A tehetséges magyar sportoló győzött az országúti kerékpárosok férfi időfutam országos bajnokságán szerdán a Debrecenhez közeli Bocskaikert határában.

Dér Zsolt szövetségi kapitány még korábban arról beszélt, hogy a várakozásai szerint a szerdai győztes a májusi Giro d’Italián szereplő három bringás, a címvédő Fetter Erik (EOLO-Kometa), a 2018-ban és 2020-ban győztes Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux), valamint a 2019-es bajnok Valter Attila (Groupama-FDJ) közül kerül ki. Utóbbi a hétvégén az okcitán körversenyt betegség és napszúrás miatti rosszullét miatt feladta, és végül nem indult az időfutamon.

Az aranyérem Fetter nyakába került, aki remek, 50,86 km/h-s átlaggal 44 perc 50 másodperc alatt tudta le a 38 kilométeres távot. Ezzel 17 másodperccel utasította maga mögé az ugyancsak 50 feletti átlagot tekerő Peákot, és 1 perc 46 másodperccel Somogyi Gergelyt.

Fetter úgy értékelt, a lábai nem voltak annyira jók, nem igazán elégedett a teljesítményével, mivel nem produkált olyan számokat, mint szeretett volna. Rámutatott arra is, hogy kiszámíthatatlan volt és össze-vissza fújt a szél, mégis jobb volt, mint tavaly.

“Nyertem, ezzel elégedettnek kell lennem, ez a legfontosabb”

– szögezte le. A pénteki pannonhalmi mezőnyverseny kapcsán azt mondta, csapattársával, Dina Mártonnal mindkettejüknek fekszik a pálya és a finálé is, így bizakodóak.

“Jó beállításaim voltak, minden szuper volt, jó wattot is adtam le, meg vagyok elégedve magammal, ennél többet nem tudtam volna menni”

– fogalmazott Peák.

“Erik nagyon szereti ezt a szakágat, sokat készül, megérdemelten nyert.”

A pénteki ob-n Peáknak ugyancsak a győzelem a célja, mivel jó lesz neki a pálya, ugyanakkor kemény versenyre számít.

“Bár az időfutamon mindenki egyedül, magáért megy, de a magyar kerékpársportban ma már senki nincs egyedül, sikeres közösség vagyunk, amire odafigyel a világ”

– fogalmazott Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.

Eredmények, egyéni időfutam ob:

férfiak (38 km):
Fetter Erik (EOLO-Kometa) 44:50 perc – 50,86 km/h
2. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 17 másodperc hátrány
3. Somogyi Gergely (Kaposvári Kerékpáros Klub SE) 1:46 perc hátrány

korábban:
nők (19 km):
Vas Kata Blanka (SD Worx) 25:36 perc – 44,51 km/h
2. Zsankó Petra (Cookina ARBÖ ASKÖ Graz) 1:05 perc hátrány
3. Jordán Dorka (Panorama Hungary WCT) 1:29 p h.

Kapcsolódó cikkek