Döntöttek a Gyémánt Ligáról

Döntöttek a Gyémánt Ligáról

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) közzétette legrangosabb versenysorozatának, a Gyémánt Ligának a módosított menetrendjét és állomásait, melyek közül az első Monacóban lesz augusztus 14-én.

A WA honlapja szerint összesen 11 viadal szerepel a programban. Az első hetet, augusztus 14. és szeptember 17. között Európában tartják, majd szeptember 19-én már Sanghajban rendeznek versenyt. Az amerikai kontinensen mindössze egy állomást tartanak, október 4-én Eugene-ben, a 2022-re halasztott világbajnokság helyszínén.

A sorozat október 17-én egy később kijelölendő kínai városban zárul, s a hagyományoktól eltérően idén nem lesz döntője.

A Gyémánt Liga idén is május elején rajtolt volna, ám a koronavírus-járvány miatt erre nem volt lehetőség. A WA már korábban több verseny törlését bejelentette, mostanra pedig eldőlt, hogy Rabatban, Londonban és Zürichben sem lesz idén GyL. Utóbbi ráadásul a finálénak adott volna otthont, “fájdalomdíjul” viszont a szövetség a 2021-es és a 2022-es év döntőit is a svájci városnak adta, Eugene pedig 2022 helyett 2023-ban lehet házigazdája a finálénak.

A Gyémánt Liga 2020-as versenyei:
———————————
augusztus 14., Monaco
augusztus 16., Gateshead
augusztus 23., Stockholm
szeptember 2., Lausanne
szeptember 4., Brüsszel
szeptember 6., Párizs
szeptember 17., Róma vagy Nápoly
szeptember 19., Sanghaj
október 4., Eugene
október 9., Doha
október 17., Kína – pontos helyszín később

Kapcsolódó cikkek