Református nagytemplom, Debrecen

Ezt tudni az idei Székelyföld kerékpáros körversenyről

Ezt tudni az idei Székelyföld kerékpáros körversenyről

Debrecenből indul az idei Székelyföld kerékpáros körverseny. Ezt jelentették be a szervezők hétfőn este a cívisvárosban sajtótájékoztatón.

Lukács László, a verseny vezérigazgatója elmondta: a versenyt 16-ik alkalommal rendezik meg, az idén Kovászna megye, Hargita megye, Maros megye, illetve Marosvásárhely mellett Debrecen is bekapcsolódik a programsorozatba.
Az első szakasz Debrecenben kezdődik kedden, onnan indul a 12 országból érkezett mintegy háromszáz kerékpáros Marosvásárhelyre, majd a verseny további szakaszaiban Csíkszeredára, Sepsiszentgyörgyre, Hargitafürdőre és Székelyudvarhelyre – sorolta.

Lukács László hozzátette, az a céljuk, hogy Debrecenből elindulva a verseny során érintsenek minden fontos székelyföldi várost.

“Egy hosszú láncot fűzünk fel a sportolók és az őket követő szurkolók segítségével, amely a nemzeti egységet szimbolizálja”

– mondta.

Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen sportért is felelős alpolgármestere azt mondta, a város a gazdasági és kulturális kisugárzása mellett most a sportban is megmutathatja erejét, és a verseny is hozzájárulhat, hogy “az országúti kerékpározás Debrecenben is új erőre kaphat”. Beszámolt arról is, hogy a városban jelenleg 90 kilométer hosszúságú kerékpárút-hálózat van, amelyet a következő években 120 kilométerre szeretnének bővíteni.

Jakab Barna, a Kovászna megyei tanács alelnöke jelezte: néhány évvel ezelőtt csak két székelyföldi megye vett részt a programban, immár mindhárom megyét érinti a verseny, és az, hogy Debrecen is bekapcsolódott az idén, a nemzeti összetartozás jele.

A politikus megítélése szerint a versenynek jelentős székelyföldi idegenforgalmi vetülete is van: a három megye, Maros, Hargita és Kovászna egységes turisztikai kínálatát is népszerűsíti. Az idei, Debrecenből kedden induló Székelyföldi kerékpáros körverseny eredményhirdetése augusztus 13-án lesz Csíkszeredában.

Kapcsolódó cikkek