fotó: pixabay.com

Telkiben készülnek férfi kézilabdázóink

Telkiben készülnek férfi kézilabdázóink

Szita Zoltán szerint a magyar férfi kézilabda-válogatottnak nehéz lenne felülmúlnia az előző Európa-bajnokságot és a tavalyi világbajnokságot megelőző felkészülési időszakot.

A 2019 nyarán kinevezett Gulyás István szövetségi kapitány és szakmai stábja vezérletével a csapat a 2020-as kontinenstornán kilencedik, a tavalyi világbajnokságon pedig ötödik lett. A jövő csütörtökön kezdődő magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság előtt a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőközpontjában, Telkiben készül a keret, és ott lesz a bázisa a torna idején is.

A lengyel Orlen Wisla Plock balátlövője azt mondta, egyelőre semmin nem változtatott az a tény, hogy ezúttal hazai világverseny előtt állnak.

“Az előző kettőre is maximálisan felkészültünk, azt nehéz lenne felülmúlni. Szorgalmasan dolgozunk, a koronavírus-járvány némileg megzavarta a felkészülésünket, de igyekszünk mindent bepótolni”

– nyilatkozta Szita Zoltán, majd hozzátette, a körülmények nagyon jók, a szálloda, az étkezés és a teremfeltételek egyaránt, már az orvosi stáb is berendezkedett, vagyis minden adott, hogy jól sikerüljön számukra az Európa-bajnokság.

“Stabil védekezéssel és nagyon jó kapusteljesítménnyel nem hiszem, hogy sok problémánk lehet. Persze, ahhoz még nagyon sokat kell gyakorolnunk, de éppen ezért van ez az edzőtábor” – vélekedett.

A magyarok csütörtökön 18 órától Fehéroroszországgal, szombaton 18 órától pedig Bahreinnel játszanak edzőmérkőzést Szigetszentmiklóson.

“Azt mondják, nem most kell csúcsformában lennünk, de én azért örülnék, ha mindenki jól játszana és megnyernénk a mérkőzéseket. Remélem, hajtós meccseket tudunk játszani sok futással és jó védekezéssel. Szeretném, ha jó tempót tudnánk diktálni és mi uralnánk a játékot”

– tette hozzá, majd megjegyezte, részben azért vannak a felkészülési találkozók, hogy megmutatkozzanak a hibák, amiket ki kell javítani, de mindenki boldogabb lenne, ha úgy kezdhetnék az Európa-bajnokságot, hogy két győztes meccs van a hátuk mögött. Sérülései miatt Szita felemás őszi szezont zárt klubcsapatában, nem sok mérkőzésen játszott, de amikor pályára került, elégedett volt a teljesítményével. Mint felidézte, hazai pályán csak egy mérkőzést veszítettek, az Európa-liga csoportkörében a német Füchse Berlin tudott nyerni Plockban, ez fájó volt számukra, de minden alkalommal kitették a szívüket-lelküket a pályára.

A nagy rivális Lomza Vive Kielce otthonában csak egy góllal kaptak ki a bajnoki rangadón, ami azért kedvező, mert ha tavasszal otthon legalább kettővel nyernek, akkor 2011 után ismét aranyérmesek lesznek.

A január 30-ig tartó kontinenstorna B csoportjában a magyarok jövő csütörtökön 20.30-tól Hollandiával, jövő vasárnap 18 órától Portugáliával, majd január 18-án 18 órától Izlanddal találkoznak az új Budapesti Kézilabda Arénában. A középdöntőbe az első két helyezett jut.

Kapcsolódó cikkek