fotó: pixabay.com

Szinte minden a Veszprém mellett szól

Szinte minden a Veszprém mellett szól

Idén is a Szeged lesz az ellenfele a címvédő Telekom Veszprémnek a férfi kézilabda NB I pénteken kezdődő döntőjében.

A két csapat a mostani idényben már ötször találkozott egymással – kétszer a bajnoki alapszakaszban, kétszer a Bajnokok Ligája rájátszásának első fordulójában, egyszer pedig a Magyar Kupa-döntőben -, és mindannyiszor a bakonyiak győztek, sorrendben öt, hét, hét, kilenc és három góllal. Ráadásul a legutóbbi négy meccsen a Szeged egyetlen egyszer sem vezetett.

Az élvonal alapszakaszát százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg a dunántúliak, a csongrádiak 23 győzelem mellett három vereséggel zártak, ugyanis Gyöngyösön is kikaptak.

A befejezett, teljes szezonok közül legutóbb a 2015/16-osban fordult elő, hogy a Szeged egyszer sem tudta legyőzni a Veszprémet, bár akkor csak háromszor találkoztak egymással, és a Magyar Kupa-döntőt csupán hétméteres-párbajban, a bajnoki finálét pedig egygólos összesítéssel nyerték meg a bakonyiak. Legutóbbi meccsükön, a vasárnapi kupadöntőben tűnt a legösszeszedettebbnek a csongrádi együttes, többször is közel állt az egyenlítéshez, de ez végül egyszer sem sikerült és 33-30-ra kikapott.

A veszprémiek zaklatott időszakon vannak túl, hiszen a Bajnokok Ligájából kiestek a negyeddöntőben, ezután a szurkolók előbb tüntetésen, majd petícióban követelték, hogy a vezetőség ne hosszabbítsa meg Momir Ilic vezetőedző és Gulyás Péter szerződését.

Kárpáti Krisztián szegedi vezetőedző szerint a feszültség a pályán is látszott ellenfelükön, ezt próbálták kihasználni, ami hellyel-közzel sikerült is. Gulyás Péter veszprémi másodedző szerint olyan sportemberi méltósággal viselte a csapat a nehézségeket, és olyan agresszivitással játszott főleg a második félidőben, ami kupagyőzelmet eredményezett. Bár rendszerint elhangzik, hogy a két együttes már tökéletesen ismeri egymást, de a kupafináléban a veszprémiek olyan szigorúan őrizték Bánhidi Bencét, hogy a válogatott beálló csupán egyszer tudott kapura lőni, és az ötszörös bajnok szegediek két irányítós játékára is érkezett válasz a túloldalról. Gulyás elismerte, hogy több meglepetés is érte őket, Kárpáti pedig úgy vélekedett, hogy mindig bele kell csempészni valami újdonságot a taktikába.  Ebben rejlik a Szeged – szinte egyetlen – esélye a bajnoki finálé előtt: ha olyasmivel okozna meglepetést, amire a címvédő nem tudna gyorsan reagálni, nagy csatában megszakíthatná rossz sorozatát a 27-szeres bajnok Veszprém ellen. A párharc az egyik csapat második győzelméig tart.

A bajnoki döntő menetrendje:

1. mérkőzés (május 24., péntek):
Telekom Veszprém – OTP Bank-Pick Szeged 20.00
2. mérkőzés (május 29., szerda)
OTP Bank-Pick Szeged – Telekom Veszprém 18.00
3. mérkőzés (ha szükséges, május 31., péntek):
Telekom Veszprém – OTP Bank-Pick Szeged 20.00

A legutóbbi tíz szezon győztese:

2013/14: MKB-MVM Veszprém KC
2014/15: MKB-MVM Veszprém KC
2015/16: MVM Veszprém KC
2016/17: Telekom Veszprém KC
2017/18: MOL-Pick Szeged
2018/19: Telekom Veszprém KC
2019/20: A koronavírus-járvány miatt nem avattak bajnokot.
2020/21: MOL-Pick Szeged
2021/22: Pick Szeged
2022/23: Telekom Veszprém

A bajnoki örökrangsor:

27-szeres: Veszprém
15-szörös: Bp. Honvéd
12-szeres: Elektromos SE
9-szeres: Újpesti TE
5-szörös: Bp. Spartacus, Pick Szeged
4-szeres: Tatabánya, Munkás TE
3-szoros: Rába ETO, Bp. Vörös Meteor, Csepel SC
2-szeres: VM Közért, MAFC, VII. ker. Levente Egylet, VAC
1-szeres: Dunaferr SE, Debreceni Dózsa, Bp. Vasas, Belvárosi TVK

Kapcsolódó cikkek