illusztráció, fotó: pixabay.com

Röplabda Bajnokok Ligája: változott a lebonyolítás

Röplabda Bajnokok Ligája: változott a lebonyolítás

A megszokott oda-visszavágós csoportkör helyett "buborékos" formában bonyolítják le idén a férfi és női röplabda Bajnokok Ligája főtáblás küzdelmeit.

Az európai szövetség (CEV) honlapjának híre szerint a koronavírus-járvány miatt kényszerültek a versenykiírás megváltoztatására. Az új lebonyolítás értelmében mindkét nemnél minden csoportban két helyszínen körmérkőzéseket játszanak a csapatok, így dől majd el a továbbjutás. A férfiaknál és a nőknél is november végén, december elején, illetve jövő január-februárban rendezik a tornákat Európa-szerte.

Az öt négycsapatos csoport mindegyikéből az első helyezett, illetve a három legjobb második jut tovább a negyeddöntőbe.

A férfiaknál a Kaposvár még versenyben van a főtáblára jutásért, a somogyiak – a tervek szerint – többszöri halasztás után, jövő kedden és szerdán játszanak Romániában a selejtező utolsó fordulójában a házigazda CSM Arcada Galati, illetve a lengyel Jastrzebski Weigel csapatával.

A nőknél a Vasas a kvalifikáció első körében búcsúzott a Dinamo Moszkvával szemben, a főtáblás együttesek közül ugyanakkor a német SSC Palmberg Schwerinben a válogatott Szakmáry Gréta révén lesz magyar érdekeltség.

Kapcsolódó cikkek