Rangadó vár az éllovas Ferencvárosra

Rangadó vár az éllovas Ferencvárosra

A címvédő és toronymagasan éllovas Ferencváros az újoncként második helyen álló Kecskeméttel találkozik az OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján.

Bár az Európa-liga márciusi nyolcaddöntőjére készülő zöld-fehérek idén mind az öt bajnoki mérkőzésükön veretlenek maradtak, de egyelőre adósak a domináns, jó játékkal. A lila-fehér rivális öt kör óta szintén nem kapott ki, de hátránya így is 14 pontra nőtt, mert csupán egyszer tudott nyerni. A forduló egyik legérdekesebb összecsapása a Mezőkövesd paksi vendégjátéka lesz, mert a hazaiaknál a hétközi edzőváltást követően ismét Bognár György ül a kispadra. A 61 éves szakember 270 nap után tért vissza a zöld-fehérekhez, akik irányítása alatt 2020 szeptembere és 2022 májusa között messze a legtöbb gólt szerezték a mezőnyben.

A két gárdának egyaránt fontos lesz a találkozó, mert mindkét csapat öt ponttal áll a kiesőzóna felett.

Ugyancsak szombaton rendezik a Fejér vármegyei rangadót, amelyet teljesen más előjelekkel vár a Puskás Akadémia és a MOL Fehérvár. Amíg előbbi dobogós pozícióját szeretné megerősíteni, sőt, a Kecskemét pontvesztésével akár előzhet is, addig utóbbi nagy meglepetésre a bennmaradásért küzd. Huszti Szabolcs vezetőedző együttese idei három meccsén kétszer kikapott, egyszer döntetlent játszott, így már csak két ponttal előzi meg a kiesőhelyen lévő Budapest Honvédot és hárommal a sereghajtó Vasast. A nehéz helyzetben lévő két patinás fővárosi klub közül a kispestiek vasárnap a forduló zárómérkőzésén a Debrecent fogadják, míg a Magyar Kupában negyeddöntős angyalföldiek Zalaegerszegre látogatnak. Az ugyancsak kiesés elkerüléséért harcoló Újpest pedig a pénteki nyitómeccsen a dobogós helyekért versenyben lévő Kisvárda vendége lesz.

OTP Bank Liga, 20. forduló:

péntek:
Kisvárda Master Good-Újpest FC 20.00

szombat:
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.30
Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 17.00
MOL Fehérvár FC-Puskás Akadémia FC 19.30

vasárnap:
ZTE FC-Vasas FC 15.00
Budapest Honvéd-Debreceni VSC 17.30

A tabella:

1. Ferencvárosi TC                    19 14   3   2    42-15  45 pont
2. Kecskeméti TE                      19  7  10   2    27-19  31
3. Puskás Akadémia FC           19  7   8   4    24-20  29
4. Kisvárda Master Good        19  7   7   5    30-32  28
5. Debreceni VSC                      19  7   6   6    33-29  27
6. ZTE FC                                   19  6   5   8    25-23  23
7. Paksi FC                                 19  6   5   8    31-33  23
8. Mezőkövesd Zsóry FC        19  6   5   8    21-27  23
9. Újpest FC                              19  6   4   9    23-33  22
10. MOL Fehérvár FC             19  5   5   9    23-28  20
11. Budapest Honvéd              19  4   6   9    20-32  18
12. Vasas FC                             19  3   8   8    14-22  17

Kapcsolódó cikkek