Kovács Sarolta bízik a gyors felépülésében

Kovács Sarolta bízik a gyors felépülésében

A tokiói kvótás élsportoló egészségi állapota miatt nem indulhat a június elején Kairóban sorra kerülő világbajnokságon, de a 2016-ban egyéniben világbajnoki aranyérmes öttusázó bízik abban, hogy két hónap elég lehet az olimpiára történő felkészüléséhez.

A székesfehérváriak klasszisa március 31-én egy rutin térdműtéten esett át, majd fokozatosan elkezdte az edzéseket, a térde rendben volt, de a vádlija “jelzett”.

“Elkezdett fájni a vádlim, amiről azt hittem, hogy izomláz. Az érzés azonban nem szűnt meg, tíz napig kínok között edzettem, volt, hogy sírtam a fájdalomtól. Április utolsó napjaiban egy vizsgálat kimutatta, hogy trombózis van a lábamban. A műtét után nem kaptam vérhígítót, és vérrög keletkezett a vádlimban”

– mondta Kovács Sarolta, majd hozzátette,

akkor úgy érezte, nemcsak a kairói világbajnokságról kell lemondania, hanem az olimpiai szereplése mellett az is kérdésessé vált, hogy egyáltalán folytathatja-e a sportolást.

“A családom mindenben mellettem állt, és erősítette bennem a tudatot, hogy az egészségem mindennél fontosabb. Szerencsére Wéber Balázs, a székesfehérvári kórház kardiológusa segített, ő irányított Merkely Béla professzorhoz, akinek a gyógyszerezése és felügyelete mellett újból elkezdtem az edzéseket, mivel a vérrög kezdett felszívódni, illetve szervülni, vagyis már kisebb az esélye annak, hogy elmozdulhat”

– magyarázta Kovács Sarolta, aki felidézte, hogy napokig meg sem mozdulhatott, ki sem kelhetett az ágyból, ráadásul lelkileg megviselte az a tudat, hogy elkerülhető lett volna az eset, ha már a műtét után vérhígítót kap.

“Most már a hangulatom is jobb, bizakodó vagyok. A lelkemnek jót tett, hogy a székesfehérvári világkupadöntőn nézőként ott lehettem, a társaim közelében, a megszokott közegemben voltam”

– tette hozzá, és arról is beszélt, hogy a lovaglás kivételével már minden számban edzhet.

“Lovagolnom még nem szabad, ugyanis leeshetek a lóról, és mivel vérhígítót szedek, akár belső vérzés is kialakulhatna. Biztonsági okokból a vívóedzéseken több réteget veszek a vívóruhám alá, mert ott is veszélyes lehet egy-egy erősebb szúrás. Az edzések mellett heti háromszor gyógytornára járok, illetve a SOTE érsebészeti klinikáján hetente egyszer ultrahanggal megvizsgálják a lábam”

– magyarázta Kovács Sarolta, aki 2007-es bemutatkozása óta nem hiányzott világbajnokságról. A nagy küzdőként ismert versenyző bízik benne, hogy két hónap alatt megtalálja régi önmagát, és ha az orvosok is engedik, ott lehet harmadik olimpiáján.

A magyar női öttusázók közül egyelőre csak neki van kvótája.

Ebben a sportágban kijelölt versenyeken lehetett, illetve lehet közvetlenül tokiói részvételi jogot szerezni, a 36-36 fős férfi és női ötkarikás mezőny pedig az olimpiai kvalifikációs ranglistáról válik majd teljessé. Ezen jelenleg Gulyás Michelle és Marosi Ádám áll az élcsoportban a magyar öttusázók közül. A férfiaknál Demeter Bence rendelkezik kvótával. A június 8. és 14. közötti egyiptomi világbajnokságon a férfi és a női mezőny első három helyezettje közvetlen kvalifikációhoz jut, amennyiben korábban még nem szerzett. Ha viszont igen, a fel nem használt helyeket az olimpiai ranglistáról töltik majd fel.

A tokiói játékokon egy országból nemenként két versenyző indítható, így ha többnek lesz jogosultsága, az adott nemzeti szövetség határoz.

Kapcsolódó cikkek