Itt tartják a röplabda Nemzetek Ligáját

Itt tartják a röplabda Nemzetek Ligáját

Buborékos rendszerben bonyolítják le idén a férfi és női röplabdázók évente megrendezésre kerülő, nagy presztízsű tornáját, a Nemzetek Ligáját.

A nemzetközi szövetség (FIVB) közlése szerint mindkét nemnél egy februárban kijelölendő országban rendezik meg a 16 válogatottat felvonultató tornát, ezzel minimalizálva a koronavírus-fertőzés veszélyét. A résztvevőket folyamatosan tesztelik majd.

A lebonyolítás és a mérkőzésszám nem változik, azaz az öt hétvégén át tartó alapszakaszban minden együttes mindenkivel egyszer találkozik, csak ezúttal a folyamatos utazások kimaradnak a programból: alapesetben minden válogatott legalább egyszer hazai pályán szerepel.

Az alapszakasz öt legjobb mérleggel záró együttese csatlakozik a hatos döntő házigazdájához, amely automatikusan tagja a végső küzdelmeknek. A Nemzetek Ligáját – a férfiaknál korábbi nevén Világligát, a nőknél World Grand Prix-t – 1990, illetve 1993 óta minden nyáron megrendezik, a tavalyi sorozatokat azonban a pandémia miatt törölni kellett.

Kapcsolódó cikkek