Hat meccs négy játéknapon

Hat meccs négy játéknapon

A labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának hat mérkőzését négy különböző játéknapon rendezik meg, elsőként csütörtökön a Ferencváros a Haladással találkozik.

A két zöld-fehér együttes Robbie Williams jövő hét szerdai koncertje miatt lép pályára a tervezettnél két nappal korábban. A párharc esélyese a fővárosi együttes, tekintve, hogy a szombathelyiek eddig mindkét idegenbeli összecsapásukat elveszítették. Az FTC ugyan veretlen a jelenlegi idényben, ennek ellenére kissé csalódást keltő a szereplése, mivel öt találkozójából mindössze egyet nyert meg. A nyeretlen Debrecen az előző szezon bronzérmesét, a Vasast pénteken fogadja, mivel hétvégén rendezik a hagyományos virágkarnevált a hajdúsági városban.

Az eredetileg kijelölt szombati játéknapon a címvédő és veretlenül éllovas Budapest Honvéd a Mezőkövesd vendége lesz, míg Felcsúton az újoncok rangadóján a Balmazújváros ellen próbálhatja megszerezni első győzelmét a Puskás Akadémia. Az Újpest pedig – mivel nem fellebbez a magyar szövetség keddi fegyelmi döntése ellen – zárt kapuk mögött játszik a Diósgyőrrel.

A forduló zárómérkőzését szeptember 6-án rendezik majd, amikor a Paks a legutóbb ezüstérmes Videotont fogadja. A meccsre azért később kerül sor, mert a székesfehérváriak csütörtökön Európa Liga-selejtezőt játszanak, így legközelebb vasárnap léphetnének pályára, de akkor az augusztus 20-i nemzeti ünnep miatt nem lehet játszani.

OTP Bank Liga, 6. forduló:

csütörtök:
Ferencváros-Swietelsky Haladás 18.00, v.: Karakó

péntek:
Debreceni VSC-Vasas 19.30, v.: Iványi

szombat:
Puskás Akadémia-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 18.00, v.: Solymosi
Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 18.00, v.: Erdős
Újpest FC-Diósgyőri VTK 20.30, v.: Vad II.

szeptember 6., szerda:
Paksi FC-Videoton FC 19.30

A tabella:
1. Budapest Honvéd                   5  3   2   –     10- 5  11 pont
2. Videoton FC                           5  3   2   –      9- 4  11
3. Diósgyőri VTK                        5  2   2   1      9- 8   8
4. Vasas                                    5  2   1   2      4- 4   7
5. Mezőkövesd Zsóry FC             5  2   1   2      6-11   7
6. Ferencváros                           5  1   4   –      9- 4   7
7. Swietelsky Haladás                 5  2   –   3       4- 8   6
8. Paksi FC                                 5  1   3   1      8- 7   6
9. Újpest FC                               5  1   3   1      8- 8   6
10. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő    5  1   2   2      8- 7   5
11. Debreceni VSC                      5  –   2   3      2- 5   2
12. Puskás Akadémia                  5  –   2   3      4-10   2

Kapcsolódó cikkek