Győri siker a férfiak első fordulójában

Győri siker a férfiak első fordulójában

A Győri AC nyerte a férfi tornászok csapatbajnokságának első fordulóját, amelyre pénteken Budapesten került sor.

A versenykiírás szerint minden szeren egy felnőtt, egy ifjúsági és egy kadet korosztályú versenyző eredményét vették figyelembe csapatonként. A magyar szövetség tájékoztatása szerint ez alapján az első fordulóban a Mészáros Krisztofer, Molnár Botond, Horváth Milán, Cserpes Ruben, Nyikos Bernát alkotta győri együttes végzett az élen 236,750 ponttal.

A csapatbajnokság második fordulóját ősszel rendezik meg, azonban a férfimezőnyre vár még egy erőpróba a hétvégén, ugyanis vasárnap rendezik meg a szerenkénti országos bajnokságot.

“Alapvetően sok apró hibából fakadó rontást láttam ma, ami főként a kevés versenynek tudható be. Nem vagyok csalódott, de tudom, hogy a srácok jobban is tudnak teljesíteni, ugyanakkor a hosszú versenymentes időszak miatti rozsda látszik rajtuk. Bízom benne, hogy a vasárnapi szerbajnokságon már jobbak lesznek”

– nyilatkozta Kovács István, szövetségi kapitány.

Eredmény, férfi csapatbajnokság, 1. forduló:

1. Győri AC (Mészáros Krisztofer, Molnár Botond, Horváth Milán, Cserpes Ruben, Nyikos Bernát) 236,750 pont
2. KSI SE (Bátori Szabolcs, Závory Szilárd, Bogyó Dániel, Hutkai Mózes) 221,800
3. FTC-Telekom (Balázs Krisztián, Severin Kranzmuller, Laczkó Levente, Ujvári Benedek, Varga Botond, Buzási Bertalan) 220,950

Kapcsolódó cikkek