fotó: pixabay.com

Bánhidi Bence: fáradtak vagyunk, de nyernünk kell

Bánhidi Bence: fáradtak vagyunk, de nyernünk kell

A magyar férfi kézilabda-válogatott beállósa szerint a játékosok többsége fáradt, mivel hét mérkőzésen van túl a német-dán közös rendezésű világbajnokságon, ennek ellenére szerdán le kell győzniük Norvégiát, hogy a hetedik helyért játszhassanak.

A MOL-Pick Szeged játékosa elmondta, legutóbbi középdöntős mérkőzésük, a Tunézia ellen vasárnap 26-21-re megnyert találkozó úgy sikerült, ahogy megbeszélték. Elismerte, hogy az eddigi meccsek többségét nagyon jól kezdték, viszont a végjátékban csökkent az összpontosításuk, ezért veszítettek pontokat.

“Továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk, hiszen a szerdai mérkőzésünk előtt már tudni fogjuk, mi történt az Egyiptom-Tunézia találkozón, és ez pozitívum. Tudjuk, hogy a norvégoknak is nyerniük kell, mert a svéd-dán rangadó csak a mi meccsünk után következik, tehát átnéztük a matematikát, de csak magunkkal foglalkozunk”

– magyarázta Bánhidi.

A magyar csapat a hétfői szünnapját regenerációval, illetve közös főzéssel és fürdőzéssel töltötte, kedden délelőtt viszont már a taktikai felkészülésen, a videófelvételek megtekintésén volt a sor, délután pedig újra edzésre kerül sor a Jyske Bank Boxen csarnokban.

“A visszafutás a legerősebb fegyverük, vagyis meg kell szerveznünk a cseretaktikát, és ha valaki felugrik lőni, annak is azonnal vissza kell zárnia védekezni”

– tette hozzá a beállós, aki felhívta a figyelmet Sander Sagosen remek formájára. A Paris Saint-Germain irányítója

eddig 64 lövésből 38 alkalommal talált a hálóba, ezzel a kilencedik helyen áll a góllövőlistán.

Bánhidi elárulta, fejben és fizikailag is eléggé fáradtnak érzi magát, mert nagyon sok időt tölt a pályán – támadásban szinte mindig ő játszik beállóban -, de az egymást követő két pihenőnap jót tett neki. A magyarok a csoportkört Koppenhágában két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel zárták, a középdöntőben szombaton 25-22-re kikaptak az olimpiai bajnok Dániától, vasárnap 26-21-re legyőzték az Afrika-bajnok Tunéziát, szerdán 18 órától pedig Norvégiával találkoznak.

A csoportok első és a második helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadik az ötödik helyért, a negyedik pedig a hetedik helyért játszhat.

Amennyiben a magyar és az egyiptomi csapat azonos pontszámmal végez a herningi II. csoportban, közöttük elsőként a gólkülönbség, másodszor pedig a több lőtt gól dönti el, melyik végez a negyedik helyen.

Az Eb győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon.

A csoport állása:

1. Dánia 8 pont,
2. Svédország 6 (122-107),
3. Norvégia 6 (122-109),
4. Magyarország 3 (108-109),
5. Egyiptom 1 (102-115),
6. Tunézia 0

Kapcsolódó cikkek