Az utolsó simítások Szolnokon

Az utolsó simítások Szolnokon

Kosárlabdák

Mészáros Lajos szakmai igazgató elégedetten összegezte az eddig egy hónap tanulságait: “Kemény időszakon vagyunk túl, a legnagyobb terhelést múlt héten kapták a fiúk, amikor az edzéseken felül három meccset is játszottunk. Ezen a héten már csak a finomhangolás van hátra, nem lesz mindennap két tréning, és az eddig nem alkalmazott stratégiákat is gyakoroljuk, amelyeket leendő ellenfeleink megfigyelői miatt még nem vetettünk be.”

Magyar férfi kosárlabda válogatott

Ami a játékosokat illeti, a szűkítés során Tóth Gergely maradt ki a tizennégy fősre csökkent keretből, az egyetlen sérült pedig Báder Márton volt a napokban, ám a center bokahúzódása rendbe jött, és Szolnokon már együtt edz a többiekkel. “A júniusban honosított Trotter Obie-nak kicsit mást kell játszania, mint a klubjában, mert itt a gyors támadásokat sulykoljuk, de ő igazi csapatember és rendkívül intelligens kosaras. A hátralévő időben azt szeretnénk elérni, hogy kritikus szituációkban befejező emberként is számíthassunk rá.” tette hozzá Mészáros Lajos.

Az augusztus 9-én kezdődő pótselejtező-sorozatban Finnország és Portugália legjobbjaival kell megküzdenie a nemzeti együttesnek, melynek az első vagy a második helyen kell végeznie ahhoz, hogy szerepelhessen a litvániai kontinenstornán. A válogatott vasárnap utazik el Portugáliába, ahol kedden lép pályára a négymeccses sorozat nyitányán.

A magyar válogatott kerete:

Szabó Zsolt (Kis-Rába menti Takarék Soproni KC), Horváth Ákos (Szolnoki Olaj), Vojvoda Dávid (Atomerőmű), Wittmann Krisztián (T.O.M.Controll-Kecskeméti KSE), Fodor Márton (Szolnoki Olaj KK), Hanga Ádám (Manresa), Molnár András (Kis-Rába menti Takarék Soproni KC), Soós Gábor (Kaposvári KK), Tóth Ádám (Zalakerámia-ZTE KK), Báder Márton (Szolnoki Olaj KK), Keller Ákos (Albacomp), Trotter Obie (Szolnoki Olaj KK), Lóránt Péter (Burgos), Trepák Zoltán (Szolnoki Olaj KK)

A pótselejtező menetrendje (a háromból két csapat jut ki az Eb-re):
Portugália-MAGYARORSZÁG, Coimbra augusztus 9., 21:30 ó
MAGYARORSZÁG-Finnország, Szolnok augusztus 12., 19 ó
Finnország-Portugália, augusztus 15. 
MAGYARORSZÁG-Portugália, Szolnok augusztus 18., 19 ó
Finnország-MAGYARORSZÁG, Helsinki augusztus 21., 18 ó
Portugália-Finnország, augusztus 24.

Kapcsolódó cikkek