MTI/Koszticsák Szilárd

Átadták a dunaszerdahelyi Mol Labdarúgó Akadémiát

Átadták a dunaszerdahelyi Mol Labdarúgó Akadémiát

Pénteken hivatalosan is megkezdi működését a dunaszerdahelyi DAC 1904 futballklub akadémiája, a Mol Labdarúgó Akadémia.

Világi Oszkár klubtulajdonos a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta:

Szlovákia legmodernebb edzésközpontja jött létre, és “közép-európai szinten sem kell szégyenkezni miatta”.

Az akadémiával a DAC futballklubnak megvan az infrastrukturális háttere – hangsúlyozta.

Felidézte: 15 éve ez a környék Közép-Európa egyik legmodernebb cukorgyárának volt a része, amelyet lebontottak, s a terület tíz éven át üresen állt. Amikor 3,5 éve először beszéltek az akadémiáról, nem sokan hitték, hogy megvalósul, 18 hektáron mégis létrejött a komplexum – közölte.

Világi Oszkár kiemelte:

ez volt az első lépés, most pedig adott az infrastrukturális keret, amelyet a DAC tölt meg szellemiséggel.

A játékosok, az edzők, a klub alkalmazottai és a szurkolók teszik a DAC-ot erőssé – fogalmazott.
Kitért rá: a határon túli magyarok sok adót hagynak Magyarországon, amikor ott fogyasztanak, és annak az összegnek, amit a magyar állam eloszt, egy részét a szlovákiai magyarok adják. Azzal pedig, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatta az akadémiát, sok olyan magyar játékosnak is adott lehetőséget, akik később a magyar válogatott tagjai lehetnek – vélekedett.

Németh Krisztián ifjúsági sportigazgató arról beszélt, hogy az akadémia nemcsak a városnak, hanem az egész régiónak a büszkeségére válik.

Világszínvonalú hátteret kaptak, amit kötelez is a jó teljesítményre – mutatott rá.
A helyszínen kiadott sajtóközlemény szerint az akadémián 300 fiatal játékos tehetséggondozása zajlik 32 edző bevonásával 14 korosztályos csapatban. Az akadémia célja, hogy a régió egyik legmagasabban jegyzett nevelőközpontja legyen.

A komplexum 18 hektáron terül el, ahol tíz reguláris méretű és három speciális pálya (homokos pálya, kisméretű műfüves pálya és a kondicionális képességek fejlesztésére szolgáló pálya) található, továbbá rövid- és hosszútávú futópálya, szabadtéri fitneszpark, két 400-400 néző befogadására alkalmas lelátó, valamint több kiszolgáló egységnek otthont adó épület (öltözők, orvosi szoba, edzői és játékvezetői öltözők, fitneszterem, irodák, szertár), s parkolók.

A tíz nagypályából három műfüves, a hét füves pályából kettő fűthető. A pályák összterülete 10 hektár. Az összes épület alapterülete közel egy hektár.

Az akadémia teljes beruházási költségei meghaladják a 14 millió eurót.

A finanszírozás része a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által nyújtott támogatás, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Szlovák Labdarúgó Szövetség hozzájárulása, illetve a klub által biztosított önrész.

A Mol Labdarúgó Akadémia elsődleges célja olyan képzett és sokoldalúan felkészített játékosok kinevelése, akik biztos utánpótlást, jelentős erősítést jelentenek az FC DAC 1904 első csapatának, amely jelenleg második a szlovák élvonalban. Másodsorban a cél olyan szakképzett futballisták nevelése, akik megfelelnek a nemzetközi futball elvárásainak és akár külföldi, elit csapatoknál folytatnák pályafutásukat.

Kapcsolódó cikkek