155 ország 800 versenyzője Budapesten

155 ország 800 versenyzője Budapesten

Lezárult a nevezési határidő az áprilisi, egyéni asztalitenisz-világbajnokságra: a szervezőbizottság adatai szerint 155 ország 800 versenyzője indul Budapesten.

A résztvevő nemzetek jövő csütörtökig még módosíthatnak az összeállításokon, de több játékost már nem nevezhetnek.
Lajtai Kristóf versenyigazgató elárulta, hogy a nézők számára fenntartott ülőhelyek száma – nyolc napra vetítve – 33 000, s eddig közel 9000 jegy talált gazdára.

“A világbajnokság a Hungexpo területén, négy pavilonban zajlik majd. A G jelű főcsarnok mellett lesz még egy versenyterem 28 asztallal, továbbá kiállítói részleg és szurkolói zóna is a kilátogatók rendelkezésére áll. Ott majd ki lehet próbálni az asztaliteniszt, ebben tagszervezeteink játékosai és szakemberei segítenek”

– mondta Lajtai Kristóf.

A vb-re – amelyen egyesben és párosban rendeznek versenyeket – április 21. és 28. között kerül sor.

Kapcsolódó cikkek