Toroczkai László, fotó: Polyák Attila/ORIGO (archív)

Toroczkai László: védje rendőr a Horthy-szobrot

Toroczkai László: védje rendőr a Horthy-szobrot

A Mi Hazánk Mozgalom a Dohány utcai zsinagógához hasonlóan, állandó rendőri védelmet kér a Szabadság téri Hazatérés templomának, illetve a templom előterében álló Horthy Miklóst ábrázoló szobornak, Erről beszélt ki a párt elnöke kedden Budapesten.

Toroczkai László, a templom előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: a rendőri védelem azért szükséges, mert a templomot, illetve az egykori kormányzót ábrázoló szobrot már számos támadás érte.

“Ebben a helyzetben a kérésüket levélben juttatták el Pintér Sándor belügyminiszterhez”

– tette hozzá.

Úgy vélekedett, nem történhet meg az Magyarországon, ami napjainkban Nyugat-Európában, illetve az Egyesült Államokban történik, hogy nemzeti hősök, történelmi nagyjaink szobrai válnak támadás áldozatává.

“A belügyminisztérium, illetve a rendőrség dolga, hogy megvédje ezeket a szobrokat”

– mondta a politikus.

Kérdésre válaszolva azt mondtam vérlázítónak tartják, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem szólalt meg a Horthy-szobor megrongálásával kapcsolatban.

“Ez is azt mutatja, hogy Karácsony Gergely magyarellenes politikus”

– fűzte hozzá.

“A Mi Hazánk felszólítja a főpolgármestert, hogy hozzájuk hasonlóan kérje a templom, illetve a szobor rendőri védelmét a belügyminisztertől”

– közölte Toroczkai László.

A sajtótájékoztatóra azt követően került sor, hogy július 3-án egy nő vörös festékkel öntötte le a Horthy-szobrot. A 45 éves budapesti nőt a rendőrség azonosította és rongálás miatt eljárást indítottak ellene.

Kapcsolódó cikkek