Soltész Miklós (archív)

Soltész Miklós: megerősödtek a karitatív szervezetek

Soltész Miklós: megerősödtek a karitatív szervezetek

Az elmúlt tíz évben "fantasztikus összefogás" eredményeként megerősödtek a hazai karitatív szervezetek. Ezt mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Debrecenben, az Ökumenikus Segélyszervezet szociális és fejlesztő központjának átadó ünnepségén.

Soltész Miklós egyedülállónak nevezte az európai uniós és hazai forrásokból megvalósított fejlesztéseket, mint mondta, “ilyen az unióban nem volt, más ország nem írt ki ilyen pályázatokat”.

“A támogatás teljes összege 4,5 milliárd forint volt, ebből hat karitatív szervezet – öt egyházi, illetve a vöröskereszt – 650-650 millió forintot használhatott fel infrastrukturális fejlesztésekre, további három kisebb szervezet pedig 200-200 millió forint támogatást kapott”

– ismertette Soltész Miklós, majd hozzátette, a támogatásban részesült szervezetek 31 településen, 46 helyszínen fejlesztett, elkészült 10 nagy logisztikai bázis és raktárközpont, illetve további 36 regionális központ.

A beruházások az ország különböző területein valósultak meg annak érdekében, hogy ha baj van, minél gyorsabban elérjék a rászorulókat itthon és a határon túl – magyarázta Soltész Miklós.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója azt mondta, harmincéves segélyszervezetük ilyen mértékű infrastrukturális támogatást még nem kapott.
Jelezte: a fejlesztések keretében új szociális intézményt hoztak létre Vizsolyban és Debrecenben, illetve bővítették a kastélyosdombói és a miskolci központ tevékenységi körét, míg Debrecenben, Miskolcon és Kastélyosdombón három új raktárbázis is felépült.

“Ezek a beruházások közösségi pontként is működnek, így a szervezet a gyermeknevelésben is komolyabb feladatot tud vállalni”

– mondta Lehel László, majd hozzátette, Debrecen kiemelten fontos terület a számukra, 1992-ben a városban nyitották meg első intézményüket.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: a város örömmel segíti az Ökumenikus Segélyszervezet aktivistáit, a “gondoskodó város” programban saját költségvetéséből is támogatja a rászorulókat.

“Hatékonyan működik Debrecenben az önkormányzatot, az egyházakat, civil szervezeteket és vállalkozásokat tömörítő karitatív testület, aktivistáik mindig ott vannak, ahol szükség van rájuk”

– tette hozzá a polgármester.

A debreceni szociális és fejlesztő központot a nemzeti színű szalag átvágásával Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Soltész Miklós, Lehel László, Papp László és Pósán László fideszes országgyűlési képviselő adta át.

Kapcsolódó cikkek