Schmuck Erzsébet

Schmuck Erzsébet: állapítsa meg a kormány a klímavészhelyzetet

Schmuck Erzsébet: állapítsa meg a kormány a klímavészhelyzetet

Az LMP elvárja a kormánytól, hogy állapítsa meg Magyarországon a klímavészhelyzetet. Ezt mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

Schmuck Erzsébet az elmúlt hetek szélsőséges időjárási viszonyai, valamint a helyi, országos és globális szinten júliusban megdőlt hőmérsékleti rekordok kapcsán sürgős cselekvésre és az LMP javaslatainak befogadására szólította fel a kormányt. Elmondta, az LMP azt szeretné elérni, hogy 2030-ra ne 40, hanem minimum 50 százalékos szén-dioxid-kibocsátás csökkentést vállaljon Magyarország.

“Az LMP arra bátorítja a kormányt, hogy a szeptemberi New York-i klímacsúcson határozott, és ha kell radikális vállalásokat tegyen meg, olyanokat, amelyek a magyar emberek érdekét szolgálják”

– tette hozzá.

Az ellenzéki politikus azt javasolta a kormánynak, hogy még augusztus végéig hívjon össze egy klímakerekasztal tanácskozást a tudomány, az ágazatok, az önkormányzatok, a parlamenti pártok, valamint a Momentum képviselőinek részvételével, és közösen tekintsék át a tervezett vállalásokat.

Schmuck Erzsébet hangsúlyozta, az LMP szerint itt az ideje, hogy a kormány komolyan vegye az éghajlatváltozást.

Kapcsolódó cikkek