Salgótarján alpolgármestere: az ünnep az otthont is jelenti

Salgótarján alpolgármestere: az ünnep az otthont is jelenti

Augusztus 20., legrégebbi és legfontosabb nemzeti ünnepünk az otthont is jelenti, olyan földrajzi helyet, társadalmat, közösséget, ahol biztonságban érezzük magukat, ahol önmagunk lehetünk, nincs okunk félni egymástól, nincs okunk félni a hatalomtól. Ezt mondta ünnepi beszédében csütörtökön Huszár Máté, Salgótarján alpolgármestere.

A salgótarjáni önkormányzat államalapító Szent István ünnepe alkalmából rendezett városi ünnepségén Huszár Máté (Salgótarján, Szeretem! Egyesület – DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd, Tarjáni Városlakó Egyesület) kifejtette,

az ünnep a hazát, a nemzetet, az összetartozást, az egységet, a felelősséget is jelenti.

Úgy alakult történelmünk során, hogy nemzeti ünnepeink többsége keserédes, vagy határozottan tragikus, szomorú; augusztus 20-a azonban más. Ez talán a legtisztább, legelemibb ünnepünk, az a nap, amikor mindannyian egyszerre sóhajtunk büszke magyarságot, hiszen sok-sok évszázaddal ezelőtt e napon váltunk otthonná, hazává, nemzetté – fogalmazott.

Az alpolgármester úgy fogalmazott, augusztus 20. az egységünk ünnepe is,

“mert mindnyájan ugyanazért, a Földünk eme kis szegletéért dolgozunk. Még ha nem is értünk mindenben egyet, még ha máshogyan is látjuk a világot, és nem jobban vagy rosszabbul; még ha másban is hiszünk, különböző elveket vallunk, végül mégis ugyanazt szeretnénk: boldogulni és boldognak lenni szűkebb környezetünkben, gyarapítva ezzel a nagy közöst, segítve Magyarország előrehaladását”

– tette hozzá.

Huszár Máté megemlítette, augusztus 20. sok mást is jelent – munkaszüneti napot, programokat, koncerteket, tűzijátékot -, és ez az év ebben a tekintetben is rendkívüli,

“de bárhogy is alakul, e napon érezhetjük igazán, hogy összetartozunk”.

Felidézte, hogy eleinte augusztus 15-én, István király halála napján emlékeztek meg az államalapítóról, majd Szent László rendeletére tették át a megemlékezéseket augusztus 20-ára, mert László ezen a napon nyilváníttatta szentté első királyunkat. Szent István napját Mária Terézia tette nemzeti ünneppé.

Az alpolgármester beszéde végén Petőfi Sándort idézte –

“Van-e szebb lánc a világon,/ Mint mely minket összefűz?/ Bűvös karikába gyüjte/ Minket a szent honfitűz”. -,

majd beszédét így zárta:

boldog születésnapot, Magyarország!

A Szent István téren tartott városi ünnepség egyházi imákkal kezdődött, a műsorban a Zenthe Ferenc Színház művészei és a Nógrád Táncegyüttes tagjai léptek fel.

Idén a koronavírus miatti helyzetre tekintettel az új kenyér szentelése is az önkormányzati ünnepségen történt.

Kapcsolódó cikkek