fotó: pixabay.com

Országos népszavazást kezdeményezett az LMP

Országos népszavazást kezdeményezett az LMP

Azt szeretnék elérni, hogy cssak ott épülhessen Magyarországon akkumulátorgyár, ahol ehhez a helyi lakosság hozzájárul.

A kezdeményezést tartalmazó dokumentum leadása után, a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt tartott hétfői sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke elmondta, súlyos válságokat élünk át, és ilyen időkben rendkívül fontos feladat természeti értékeink megóvása és az önállóságot erősítő gazdaságpolitika érvényesítése.

“Mindezen szempontokkal és célokkal ellentétes, hogy a kormány egy politikai döntéssel Magyarországból akkumulátorgyártó nagyhatalmat akar csinálni”

– fogalmazott a politikus, hozzátéve, ez az ipari tevékenység rendkívül víz- és energiaigényes, miközben kihívásos az ország ellátása ezekkel az erőforrásokkal. Keresztes László Lóránt szerint a kormányzat nem kezelte, kezeli azokat a környezeti kockázatokat sem, amelyet ezen üzemek betelepítése és működése jelent, ráadásul a helyiek megkérdezése nélkül határozott ezen ügyekben, ha pedig az emberek vitatják ezeket a döntéseket, a kormányzat az idegen befektető mellé áll.

Kapcsolódó cikkek