Napirenden a tavalyi költségvetés zárszámadása

Napirenden a tavalyi költségvetés zárszámadása

Az Országgyűlés szerdán kezd tárgyalni a pénzügyminiszter 2017-es költségvetés zárszámadásáról szóló javaslatáról.

Az ülésnap reggel 9 órakor kezdődik, a képviselők ekkor Gárdonyi Gézára és az egri vár védőinek a török seregek felett aratott győzelmére emlékeznek.

A tavalyi zárszámadás általános vitája az egyetlen napirendi pontot jelenti. Varga Mihály előterjesztésében úgy fogalmaz, a kormány fegyelmezett fiskális politikának köszönhetően 2017-ben 2,2 százalék volt az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya, a gazdasági növekedés pedig a költségvetés benyújtásakor várt 3,1 százaléknál nagyobb, 4,1 százalékos volt, amivel Magyarország jóval meghaladta az unió teljesítményét.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) zárszámadási jelentése szerint szabályszerű volt a 2017-es büdzsé végrehajtása, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt a jogszabályi előírásoknak, valamint az uniós feltételeknek. A számvevőszék megállapította, a stabilitási törvény szerint számított GDP-arányos államadósság az előző évi 74,0 százalékról 72,9 százalékra csökkent, az uniós módszertan szerinti adósság a múlt év végén a GDP 73,3 százalékára csökkent az egy évvel korábbi 75,9 százalékról. A képviselők csütörtökön a jegybank 2017-es üzleti jelentését tárgyalják. Az Országgyűlés ülése október 24-én, szerdán ér véget a második héten megszokott azonnali kérdésekkel és kérdésekkel.

Kapcsolódó cikkek