Dalpályázatot hirdetett a magzati életekért A gyermek áldás címmel, egymillió forintos díjazással az egy évi képviselői jövedelme felajánlásából Novák Előd, miután soha olyan kevés gyermek nem született Magyarországon, mint tavaly, miközben az abortusz a vezető halálok, sőt már újszülöttek megölését is törvényesítené az abortuszlobbi.
“Negyven pályamű érkezett (részben közismert előadóművészektől), a zsűri nagyon nehéz helyzetben volt a szoros verseny miatt, az összesített eredmény Novák Előd Facebook-oldalán és a Magyar Jelen hírportálon olvasható” – olvasható a közleményükben.