Már a következő választásra készülnek a szocialisták

Már a következő választásra készülnek a szocialisták

Már nyáron kezdődjenek meg az ellenzéki egyeztetések a következő országgyűlési képviselő-választásra. Ezt szorgalmazta az MSZP elnöke, frakcióvezetője szerdán. Tóth Bertalan bejelentette azt is, az MSZP kongresszusi küldöttei online szavazáson jóváhagyták a társelnöki rendszert bevezető alapszabály-módosítást.

Az ellenzéki politikus az MSZP elnökségének tagjaival tartott, a párt Facebook-oldalán követhető online tájékoztatón közölte, az MSZP célja a következő választáson, hogy kormány-, valamint korszakváltás legyen.

“A párt készen áll az ellenzéki tárgyalásokra és elkészítette Újjáépítés című programját is”

– tette hozzá.

A küldöttek 96 százalékos többséggel fogadták el az MSZP új alapszabályát, amely lehetővé teszi, hogy a szocialisták mind a 106 választókerületben részt vegyenek az előválasztáson, illetve a miniszterelnök-jelöltet is előválasztáson válasszák ki.

Bejelentette azt is, a tisztújításon Kunhalmi Ágnes választmányi elnökkel indul a társelnöki posztokért.

Kapcsolódó cikkek