Koronavírus: több ellenzéki párt is bírálta ezt

Koronavírus: több ellenzéki párt is bírálta ezt

Nem tetszenek az ellenzéknek a koronavírus-járvány miatti gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről szóló rendelkezések, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök szombaton jelentett be a családok és a vállalkozások érdekében.

A Demokratikus Koalíció nevében a párt szóvivője a közleményében azt írta:

“a járvány és a válság féken tartásában hónapok óta bukdácsoló kormányfőtől ma arra futotta, hogy jó mélyen belenyúlt az önkormányzatok zsebébe, elengedve az önkormányzati bevételt jelentő iparűzési adó felét”.

A DK azt követeli, hogy

“a miniszterelnök ne az önkormányzatok zsebében turkáljon, hanem engedje el a társasági adót, nyújtson közvetlen állami támogatást a bajba került vállalkozásoknak, és fizessen rendkívüli állami támogatást a kormány elégtelen munkahelyvédelme miatt elbocsájtott embereknek! Tudjuk, hogy Orbán Viktor kiválóan tud mindig mások zsebében kotorászni, de az egy másik szakma, mint miniszterelnöknek lenni”

– írta Barkóczi Balázs.

Jakab Péter, a Jobbik elnökének Facebook-bejegyzésben úgy reagált, az úgynevezett mentőcsomagban szó nincs a munka nélkül maradtak megsegítéséről, az álláskeresési járadék emeléséről, a munkavállalókat sújtó adók csökkentéséről, és a bérek 80 százalékos átvállalása is elmarad. Megfogalmazása szerint “szépségtapasznak is kevés”, hogy néhány szektorban két hónapra átvállalja a kormány a bérköltségek kétharmadát.

“Viszont a családok kapnak kedvezményes hitelt lakásfelújításhoz. Hitelt! Akkor, amikor az ember azt se tudja, mit hoz a holnap, lesz-e munka, lesz-e kenyér az asztalon. A legtöbb család ilyenkor nem lakásfelújításban gondolkodik, meg hitelben, hanem túlélésben. Az álkeresztény kormány mentőcsomagja valójában ennyi: segíts magadon, Isten is megsegít”

– írta a Jobbik elnöke.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke közleményében úgy fogalmazott,

“a Fidesz-rezsim továbbra sem segít a megélhetési gondokkal küzdő embereken, a luxusban élő miniszterelnök nem látja az emberek valódi, mindennapos gondjait”.

A szocialista politikus szerint a napi megélhetést az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése segíthetné, vagy az álláskeresési támogatás emelése.

“Mondhatta volna azt is, hogy megduplázzák a családi pótlékot, vagy egyszerűen csak olyan olcsón adják az energiát, amennyibe az valójában kerül. Szólhatott volna akár arról is, hogy végre abbahagyják a 100 százalékos táppénz körüli szerencsétlenkedést, vagy éppen nem vezetik be a kata szerint adózó vállalkozásokat érintő megszorításokat”

– sorolta az ellenzéki politikus, aki szerint Orbán Viktor és kormánya az iparűzési adó megfelezésével “tovább vérezteti” az önkormányzatokat.

A Párbeszéd a közleményében azt írta, hogy

“az Orbán-rezsimet két dolog érdekli csupán, önmaga és a bosszú”.

A párt szerint “a három csapásból (koronavírus-járvány, válság, kormányzati intézkedések) Orbán ütései lassan a legsúlyosabbak a magyar emberekre nézve; az önkormányzatokat ugyanis még abban is megakadályozza, hogy segítsenek – helyette is – a járvány áldozatain”.

A kommünikében idézték a párt társelnökét, Karácsony Gergely főpolgármestert, aki úgy fogalmazott:  “Orbán Viktor ma bejelentette a magyar önkormányzatiság kivégzését.” Szerinte az iparűzési adó megfelezése nem kezeli, hanem mélyíti a válságot. Ez az adó ugyanis harminc évig volt az önkormányzatok közszolgáltatásainak legfontosabb alapja.

Kapcsolódó cikkek