Kanász-Nagy Máté, forrás: LMP

Kanász-Nagy Máté: a büdzsé az akkumulátorgyárakat támogató költségvetés

Kanász-Nagy Máté: a büdzsé az akkumulátorgyárakat támogató költségvetés

A multinacionális vállalatoknak kedves, az akkumulátorgyárakat támogató költségvetésnek nevezte a 2024-es büdzsé javaslatát az LMP frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté kijelentette, az LMP szerint inkább olyan költségvetésre lenne szükség, amely a zöld fordulatot, a közalkalmazottak béremelését, valamint a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) támogatja.

Szerinte a javaslatból továbbra is kiolvasható a kormány szándéka arra, hogy “akkumulátorgyarmattá” tegye az országot.

Azt mondta, a kabinet szövetkezett mind a nyugati, mind a keleti nagytőkével, hogy kéz a kézben zsákmányolják ki az ország természeti kincseit.

“Együtt pazarolják el az ország vízkészletét, a termőföldet, az energiát és dolgoztatják agyon a munkaerőt”

– fogalmazott, majd kijelentette, hogy a jövő évi büdzsé 132 milliárd forintot szánna arra, hogy Magyarországra csábítsa a multinacionális vállalatokat. Szerinte azonban ennél jóval magasabb összeggel támogathatja ezt a szektort, hiszen az elmúlt években már összesen mintegy ezermilliárd forintnyi közvetlen támogatásban részesítette azt – mondta.

Ez a 132 milliárd forint szerinte hiányozni fog a közalkalmazottak béremeléséből, a zöld fordulat megvalósításából és a kkv-szektor támogatásából.

Kapcsolódó cikkek