Kanász-Nagy Máté, forrás: LMP

Kanász-Nagy Máté: a Balatonnál betonba öntik természeti értékeinket

Kanász-Nagy Máté: a Balatonnál betonba öntik természeti értékeinket

Az elmúlt tíz évben a nemzeti együttműködés rendszere teljesen "rátenyerelt" a Balatonra. Ezt mondta az LMP társelnöke a párt Somogy megyei vezetőjével vasárnap Siófokon tartott online sajtótájékoztatón.

Kanász-Nagy Máté úgy fogalmazott, a Balaton-partot beépítik, “betonba öntik” természeti értékeinket, ami szembemegy a fenntartható Magyarország jövőjével, és igazságtalan is. Az ellenzéki politikus szerint az lenne a feladat, hogy a jövő generációi számára is megőrizzük a Balaton természeti kincseit, ehelyett azzal, hogy magánkézbe adnak egyre több partszakaszt, elvágják az emberektől a Balatont.

“A legnagyobb szociális-gazdasági válsághelyzet közepén is luxusszállodákat és -apartmanokat építenek a tó környékén”

– fogalmazott.

Kanász-Nagy Máté szerint most már csak az juthat hozzá a Balatonhoz, akinek pénze van, az LMP azonban úgy véli, “a Balaton mindenkié”, és ennek így is kell maradnia.
Szabóné Szendefy Mária, az LMP Somogy megyei elnöke hangsúlyozta: az Országos Meteorológiai Szolgálat több évtizede működő siófoki állomásánál bármilyen beépítés, ami túl magas vagy túl közel van ahhoz, megzavarhatja az adatsort. Hozzátette: ezeknek az adatoknak nagy jelentősége van a viharjelzésben és a klímaváltozás elleni harcban is.

A párt helyi politikusa szerint egy ötszintes apartmanházat nem lenne szabad építeni egy mérőállomás közelébe és ennyire közel a Balatonhoz.

Kiemelte, az LMP a jelenleginél is szigorúbb szabályozást szeretne elérni a tópari építkezéseknél, az obszervatórium melletti apartmanháznál pedig megvizsgálnák, hogy az arra kiadott engedély mennyire volt jogszerű és “mennyire állja ki a törvényesség, alkotmányosság próbáját”.

Kapcsolódó cikkek