Hollik István: figyelemfelhívó kampányt indít a Fidesz

Hollik István: figyelemfelhívó kampányt indít a Fidesz

A Fidesz figyelemfelhívó kampányt indít, hiszen minden magyar embernek joga van tudni, hogy milyen veszélyekkel jár a háborúpárti álláspont. Erről beszélt a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója pénteki videonyilatkozatában.

“Régóta tudjuk, hogy a baloldal a háború pártján áll”

– jelentette ki Hollik István, felidézve, a baloldal több képviselője többször is megerősítette, hogy fegyvereket vagy akár katonákat is küldenének az ukrajnai háborúba, majd hozzátette, hogy Karácsony Gergely főpolgármester most ennél is tovább ment: azt mondta, hogy Magyarország már hadban is áll.

“Ne legyen kétségünk, hogy ha ők kormányoznának, ez valóban így is lenne”

– fogalmazott a kommunikációs igazgató.

Aláhúzta, ez rendkívüli módon veszélyeztetné Magyarország békéjét és a magyar emberek biztonságát.

“Ezért a Fidesz figyelemfelhívó kampányt indít, hiszen minden magyar embernek joga van tudni, hogy milyen veszélyekkel jár a háborúpárti álláspont”

– közölte.

Kapcsolódó cikkek