Fidesz: Gyurcsányék az IMF-nek és külföldi hitelezőknek szolgáltatták ki az országot

Fidesz: Gyurcsányék az IMF-nek és külföldi hitelezőknek szolgáltatták ki az országot

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc és jelöltjei ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát akarják folytatni, amellyel csaknem csődbe vitték az országot és eladósították a családokat, ezért meg kell őket állítani.

A kormánypárt keddi közleményében arra reagált, hogy Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje az Államadósság Kezelő Központ 4,5 milliárd euró devizakötvény-kibocsátását kommentálva úgy nyilatkozott: a jelenlegi gazdasági helyzetben semmi nem indokolja az ország eladósítását. A Fidesz közleményében azt írta: “azok a Gyurcsányék beszélnek”, akik kormányzásukkal csaknem csődbe vitték az országot, megduplázták az államadósságot, a devizaadósság arányát és az ország kiszolgáltatottságát is külföld felé.

A kormánypárt szerint Gyurcsány Ferenc és a baloldal kormányzása alatt Magyarország “totálisan kiszolgáltatottá vált” a külföldi hitelezőknek, az IMF-nek és a “Soros-féle spekulánsoknak” és elveszítette a befektetők bizalmát.

A közleményben arra is felhívják a figyelmet: a baloldali kormányok nemcsak az államot adósították el devizában, hanem a családokat és az önkormányzatokat is. Hozzáteszik, a baloldal 2002 és 2010 között 200 milliárd forintról 7500 milliárdra növelte a családok eladósodását és 200 milliárd forintról 1200 milliárdra az önkormányzatok adósságát. A kormánypárt szerint “a baloldal kormányzásának a romjait” a Fidesz-KDNP “takarította el”, 2010 óta pénzügyileg és gazdaságilag stabilizálta az országot, csökkenő pályára állította az államadósságot, és harmadára csökkentette a devizaadósság arányát.

“Felszámoltuk a devizahitel-korszakot, a családok megélhetését és otthonteremtését minden idők legszélesebb támogatási rendszerével segítjük”

– fogalmaznak.

Ezért – folytatják a közleményt – ma már nem kell az “IMF-hez rohanni” hitelért, mert a piac és a befektetők bíznak Magyarországban, szívesen finanszírozzák Magyarországot államkötvények vásárlásával. A Fidesz szerint ezzel szemben Gyurcsány Ferenc és jelöltjei ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát akarják folytatni, amellyel csaknem csődbe vitték az országot és eladósították a családokat, ezért meg kell őket állítani. “Stop Gyurcsány, Stop Karácsony!” – zárták közleményt.

Kapcsolódó cikkek