Ezzel foglalkoznak most a szocialisták

Ezzel foglalkoznak most a szocialisták

Az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártyák) szabadidős alszámláin lévő összegeket is fel lehessen használni élelmiszervásárlásra. Ezt mondta a szocialisták elnökhelyettese a Facebookon közvetített vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Komjáthi Imre úgy fogalmazott, az MSZP hiába vetette fel korábban, a kormány nem tesz semmit azért, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került családok hozzáférhessenek a SZÉP-kártyán lévő forrásaikhoz és azokat élelmiszerekre, melegételekre is elkölthessék.

“Az MSZP emellett parlamenti indítványában azt is kezdeményezi, hogy a bankok ne vonhassák le a háromszázalékos szolgáltatási díjat a két évnél régebben utalt összegek után”

– tette hozzá az ellenzéki politikus.

Kapcsolódó cikkek