Ezzel foglalkozik Gyurcsány Ferenc pártja

Ezzel foglalkozik Gyurcsány Ferenc pártja

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a leghitványabb bolsevik módszerek közé tartoznak az "orbáni karaktergyilkosságok". Ezt mondta László Imre, a párt elnökségi tagja, Újbuda polgármestere szombati online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus közölte, egy év alatt mind a hét sajtóperét megnyerte a “kormányzati propagandával” szemben, amely korábban azt állította, szexuálisan zaklatta egy volt kollégáját.

László Imre szerint az érintett médiumok nem bánják, hogy elvesztették ezeket a pereket és kártérítést is kell fizetniük, a lejáratással befolyásolt választási eredményeket ugyanis nem kell megváltoztatni.

Kiemelte, szerencsére az újbudaiak elég bölcsek voltak ahhoz, hogy “átlássanak a szitán”, ezért lehet most ő a városrész vezetője.

“A DK egy olyan országot szeretne, ahol egyetlen hasonló karaktergyilkosságot sem lehet következmények nélkül elkövetni”

– mondta László Imre, hozzátéve, ezért kell 2022-ben egy közös ellenzéki listával véget vetniük az “orbáni rendszernek”.

Kapcsolódó cikkek