Dobrev Klára

Dobrev Klára: meg kell állítani a fizetések és a nyugdíjak elértéktelenedését

Dobrev Klára: meg kell állítani a fizetések és a nyugdíjak elértéktelenedését

Ezt sürgette a Demokratikus Koalíció ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltje hétfőn, online sajtótájékoztatóján.

“Vissza kell adni a munka becsületét, meg kell állítani a fizetések és a nyugdíjak elértéktelenedését, fel kell készülni az euró bevezetésére, valamint be kell vezetni az európai minimálbért és minimálnyugdíjat!”

– mondta Dobrev Klára, majd közölte, az Európai Szakszervezeti Szövetség felmérése szerint közel nyolcszázezer magyar család egy hét nyaralást sem engedhet meg magának.

“Ez az adat európai összehasonlításban is lesújtó”

– tette hozzá.

A politikus úgy fogalmazott, ide vezetett, hogy a kormány nem védte meg a munka becsületét, nem védte meg a forintot, és nem emelte a béreket.

“Eközben azt látjuk, hogy a fideszes kevesek gondtalanul mulatnak magánrepülőgépeken Dubajban vagy éppen jachtokon az Adrián”

– mondta Dobrev Klára.

Kapcsolódó cikkek