Dobrev Klára

Dobrev Klára: kárpótolni kell a jogsértő módon átminősített rokkantnyugdíjasokat

Dobrev Klára: kárpótolni kell a jogsértő módon átminősített rokkantnyugdíjasokat

A Demokratikus Koalíció sürgeti, hogy a kormány kártalanítsa az érintetteket.

A DK EP-listavezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az Orbán-kormány 2011-ben ezrével taszított lehetetlen helyzetbe embereket.

“A kabinet olyan szempontrendszert alakított ki, amelynek alapján munkaképtelen vagy alig munkaképes embereket minősítettek át egészségesekké, emiatt sokan elveszítették rokkantnyugdíjukat, közgyógyellátásukat és gyógyszertámogatásukat”

– hangsúlyozta Dobrev Klára.

Emlékeztetett, hogy azóta már az Alkotmánybíróság (Ab) is alaptörvényellenesnek nyilvánította az intézkedést. A testület idén március 31-ig adott időt a helyzet rendezésére, de a kabinet a “füle botját sem mozdította” – jelentette ki. A Demokratikus Koalíció ezért olyan törvényjavaslatot nyújtott be, ami megszüntetné az alkotmányellenes állapotot és visszamenőlegesen, kamatostól fizetné ki az elveszített járandóságokat – közölte. Az indítvány azt is tartalmazza, hogy rokkantnyugdíjat később nem lehet elvenni.

Dobrev Klárát kérdezték arról a Magyar Nemzetben publikált hangfelvételről is, amelyen Tóth Bertalan, az MSZP elnöke elsősorban a DK-t okolja azért, hogy az EP-választáson nem lesz közös ellenzéki lista.

A képviselőjelölt azt felelte, hogy nem olvasta a cikket, de nem miattuk hiúsult meg az összefogás, az LMP és a Momentum már decemberben jelezte, hogy nem akar közös listán indulni.

Kapcsolódó cikkek