Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselõje, a párt árnyék-miniszterelnöke beszédet mond az árnyékkormánya tagjainak bemutatásán a budapesti Off Kultúrszövõgyár Rendezvényközpontban tartott sajtótájékoztatón 2022. szeptember 19-én, fotó: Kovács Anikó/MTI

Dobrev Klára: az energiabiztonság elsőszámú prioritássá vált

Dobrev Klára: az energiabiztonság elsőszámú prioritássá vált

Az elmúlt egy év bebizonyította, hogy az energia fegyverként is használható, a mai világban az energiabiztonság elsőszámú prioritássá vált. Erről beszélt a Demokratikus Koalíció (DK) árnyék-miniszterelnöke egy hétfői, budapesti konferencián.

Az energiabiztonságról, mint új katonai kihívásról az Új Köztársaságért Alapítvány szervezett konferenciát. Dobrev Klára nyitó előadásában kiemelte, a honvédelembe a hagyományos értelemben vett külső biztonság megteremtésén túl beletartozik a kiberbiztonság, a dezinformáció elleni védekezés, a szállítási útvonalak, a pénzügyi rendszerek biztonsága, a nyersanyag-kitermelés biztosítása, a kommunikációs vezetékek védelme mellett az energiabiztonság is. Mint mondta, az energiabiztonság azt jelenti, hogy legyen elegendő energiahordozó, ebből az energiát stabil és biztonságos szállítási útvonalakon lehessen behozni az országba, elfogadható áron, miközben nem gyorsítjuk a biztonságpolitikai kérdéssé váló, minket fenyegető klímakatasztrófát.

A politikus hangsúlyozta, ezek az igények ellentmondanak egymásnak, ezért csak olyan kompromisszumot szabad kötni, ami egyensúlyt teremt és egyiket sem veszélyezteti végérvényesen.

Kiemelte, az Orbán-kormány ezekre a kihívásokra “rossz, szakszerűtlen és nagyon sokszor hazafiatlan” válaszokat ad, és amit a kormány az energiabiztonság területén tesz, az nem biztonságosabbá, hanem kiszolgáltatottabbá teszi az országot. Az elmúlt évek az orosz energiafüggőség erősítéséről szóltak, ami minden téren kiszolgáltatottá teszi az országot egy agresszornak, ez hazafiatlan. Dobrev Klára szerint a kormány NATO- és Európai Unió-ellenes retorikája alapjaiban veszélyezteti az ország szövetségesi pozícióit, miközben “a 21. században magányosan állni Közép-Európa közepén veszélyt, bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot jelent”. Ezért szükséges visszaállítani Magyarország megbecsültségét a szövetségesei között – jegyezte meg.

A politikus beszélt arról is, hogyan lehet helyreállítani Magyarország energiabiztonságát.

Itt a kőolaj- és földgázszállítási útvonalak diverzifikálását emelte ki, az orosz fosszilis energiáról leválást és ezzel párhuzamosan a zöld energiára való átállást zöld beruházásokkal és energia-megtakarítási programokkal. A politikus feladatként emelte ki Magyarország új nemzeti biztonsági stratégiájának megalkotását is. Dobrev Klára úgy fogalmazott, a brutális és kegyetlen ukrajnai háború egy éve rámutatott, hogy a szövetségesi politika erősítése Magyarország számára létfontosságú. Emellett az elmúlt egy év másik tanulsága, hogy Európának szüksége van a közös hadseregre, hogy meg tudja védeni állampolgárait.

“Átgondolt, strukturált katonai fejlesztésekre van szükség Európában, amit a tagállamok közösen hajtanak végre”

– jegyezte meg.

Vadai Ágnes, az árnyékkormány honvédelmi minisztere, a DK országgyűlési képviselője előadásában felhívta a figyelmet arra, az energiabiztonság katonapolitikai dimenziója az Ukrajnát ért orosz agresszió miatt vált fontos témává. Mint mondta, az energiabiztonság szerves része a NATO-tagállamok transzatlanti együttműködésének, ugyanis látható, hogy Oroszország és más autokrata államok visszaélnek az energiaellátás manipulálásával. Hozzátette: ezért fontos, hogy az energiabiztonság garantálása érdekében a NATO-ban közös gondolkodás induljon a kritikus infrastruktúra és az ellátási útvonalak védelmére. Kiemelte, nem lehet Magyarország biztonságát garantálni a kormány “Putyin-párti, Európa- és NATO-ellenes politikájával”, és meggyőződése szerint az elmúlt időszak NATO-ellenes kormányzati politikája “végzetesen aláásta” Magyarország pozícióját a szövetségi rendszerben, ezért elengedhetetlennek nevezte az EU-s és NATO-szövetség megújítását.

Kapcsolódó cikkek