DK: a kormány fejezze be az embereket elbizonytalanító, oltásellenes kampányt

DK: a kormány fejezze be az embereket elbizonytalanító, oltásellenes kampányt

A DK frakciószóvivője online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kabinet pártpolitikai kérdést csinál az oltásból. A kormány a hétvégén közzétett egy táblázatot, amelyik szerint a "bevizsgálatlan keleti vakcinák" jobbak, mint a nyugatiak, a Pfizer-vakcina beadása után pedig sokkal többen kapják el a vírust és halnak meg. Erre reflektált Varga Zoltán.

A politikus jelezte, az ügyben Karikó Katalin, a Pfizer-vakcina egyik kifejlesztője, Széchenyi-díjas kutató arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány táblázata félrevezető, arról több fontos információt is lehagytak, például azt, hogy milyen korú betegekről van szó, és közülük hányan voltak krónikus betegek. Varga Zoltán kijelentette: a kormány emberéletekkel játszik, amikor mindent megpróbál megtenni azért, hogy “aláássa” az emberek bizalmát az Európában már bevált oltóanyagok iránt.

“A kabinet képes akár adatot hamisítani és hazudni is, hogy igazolja az eddigi vakcinabeszerzési gyakorlatát”

– vélekedett.

Kapcsolódó cikkek