Benkő Tibor, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI (archív)

Benkő Tibor: meg kell kezdeni a Magyar Honvédség átstrukturálását

Benkő Tibor: meg kell kezdeni a Magyar Honvédség átstrukturálását

Erről beszélt a honvédelmi miniszter az Országgyűlés szakbizottságának csütörtöki ülésén.

Benkő Tibor szokásos, éves meghallgatásán a kiemelt feladatok között elsőként a honvédelmi és haderőfejlesztési program folytatását, az eszközbeszerzések végrehajtását említette.

“Az érkező új eszközök más eljárást, logisztikai, biztosítási rendszereket igényelnek, amihez hozzá kell igazítani a kiképzést, a tiszt- és altisztképzést is”

– fűzte hozzá. A honvédelmi és rendészeti bizottság tagjai előtt a miniszter kiemelte, egyre több fiatal vállalja a katonai szolgálatot; egyre több középiskola és felsőoktatási intézmény vesz részt a hazafias honvédelmi nevelésben. Részletesen beszámolt Benkő Tibor az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztéséről, valamint a honvédkadétprogramról is. Kitért arra, hogy a magyar katonák a koronavírus-járvány idején esküjükhöz híven, maradéktalanul teljesítették feladataikat; ott voltak a kórházakban, oltópontokon, továbbá a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ és a budapesti NATO Katonai Egészségügyi Kiválósági Központ kutatásokkal segítette a járvány elleni védekezést.

Benkő Tibor egy ábrán is személtette a haderő átalakulását 1990-ől 2021-ig. Jelezte, a Magyar Néphadsereg létszáma 155 700 volt, 2007-re pedig 23 950 lett a honvédség költségvetési létszáma. A felülvizsgálatok, szervezeti átalakítások végeredménye is mindig

“a Magyar Honvédség létszámának és képességének csökkenése volt”

– mondta, majd megjegyezte, hogy a NATO-tagság is indokolja a haderőfejlesztést, hiszen a washingtoni szerződés 3. cikke szerint minden nemzet köteles olyan képességet építeni és fenntartani, amellyel gondoskodni tud saját országa, saját nemzete védelméről, és ezt kell felajánlania a NATO-nak.

“A kormány azt vállalta: 2024-re a honvédelmi költségvetés eléri a GDP 2 százalékát, s a honvédelmi büdzsé legalább 20 százalékát fejlesztésre fordítják. Az elmúlt években a honvédelmi költségvetés folyamatos növekedése mellett minden évben plusztámogatás is kapott a honvédség”

– tette hozzá.

A biztonsági környezetet a miniszter úgy értékelte:

“romló tendenciát figyelhetünk meg”.

Ismertette a NATO által megjelölt két fenyegetettségi irányt (keleti és déli), majd megjegyezte, hogy azok metszéspontja Közép-Európa térségében van. Ezért a magyar kormány számára a régió biztonsága kiemelt feladat – szögezte le, jelezve: ezt segíti a Magyarországon létrehozott két többnemzeti parancsnokság is. Kitért az instabil államok, valamint a terrorizmus elől, illetve Afganisztánból menekülők veszélyére, a migrációs hullámra, a Nyugat-Balkán instabilitására, a hibrid hadviselésre, az éghajlati változásokra. Hangsúlyozta továbbá, hogy a tudósok szerint fel kell készülni a járványok időszakára.

A bizottság tagjai közül Kósa Lajos fideszes elnök és a testület MSZP-s tagja, Harangozó Tamás is köszönetet mondott a katonák helytállásáért a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Mindkét képviselő rákérdezett továbbá a katonai bérfejlesztésre.

Harangozó Tamás problémának nevezte, hogy az elmúlt években nem nőtt a katonák béralapja, ezért azt kérdezte, terveznek-e legalább az inflációnak megfelelő emelést. A szolgálati nyugdíj eltörlését óriási hibának nevezte a szocialista politikus és azt mondta, annak hiányában valójában nincs tényleges életpálya. Benkő Tibor ábrán is szemléltette, hogy bár az illetményalap nem változott az elmúlt években, nőtt a katonák fizetése. A szolgálati nyugdíj eltörlésének felvetését csúsztatásnak nevezte. Az létezik ugyanis, most is abba lehet hagyni az aktív szolgálatot az öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt, csak azt úgy hívják: nyugdíj előtti rendelkezési állomány.
Harangozó Tamás az ülés kezdetén nem szavazta meg, hogy a miniszter prezentációt is bemutasson beszámolójához. Később a miniszter első, a létszámadatokat illusztráló ábrájára azt mondta: az “égbekiáltó manipuláció”, és a költségvetési létszám, valamint a valóság közötti különbséget firtatta.

A honvédelmi miniszter leszögezte, az elmúlt években minden évben 600-800 között emelkedett a honvédség létszáma, és napjainkban minden katonai szervezet feltöltöttsége legalább 75 százalékos.

Az MSZP-s politikus Orbán Viktor miniszterelnök római repülése kapcsán megkérdezte, előfordult-e, hogy a honvédségi gépek a kormánytagokon kívül üzletembereket, civileket is szállítottak, s hogy hány százalékban használják valóban honvédelmi célokra ezeket a gépeket. A miniszter megjegyezte, ahogy korábban, úgy most is előfordul, hogy a kormányzati delegációt üzletemberek, civilek kísérik, de magáncélú utazásra nem vittek civileket a honvédségi repülők.

“Arányaiban 79 százalékban honvédségi, 21 százalékban egyéb feladat miatt használták a gépeket”

– fűzte hozzá.

Erre reagálva Harangozó Tamás felnevetett, ezért Benkő Tibor azt javasolta, menjen be a minisztériumba és ott nézze meg az adatokat.

Benkő Tibor hiányolta a bizottsági ülésről a testület DK-s alelnökét, Vadai Ágnes, de megjegyezte:

“tudomásul tudja venni, hogy vannak fontosabb ügyek is”.

Kósa Lajos erre reagálva azt mondta, Vadai Ágnes – Facebook-bejegyzése szerint – láthatóan kampányol és vélhetően most adta le szavazatát Dobrev Klárára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjére. A honvédelmi miniszter beszámolóját a bizottság kormánypárti képviselői elfogadták, Lukács László György, a testület jobbikos alelnöke és Harangozó Tamás nemmel szavazott.

Kapcsolódó cikkek