Gyurcsány Ferenc (archív)

ÁSZ-vizsgálatot sürget Gyurcsány Ferenc pártja

ÁSZ-vizsgálatot sürget Gyurcsány Ferenc pártja

A Demokratikus Koalíció felszólítja az Állami Számvevőszéket, hogy rendkívüli vizsgálattal állapítsa meg, mennyibe került Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő "szöktetése".

A DK frakciószóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beismerte, hogy a börtönbüntetésre ítélt egykori miniszterelnököt magyar diplomaták “szöktették” át a balkáni útvonalon. Gréczy Zsolt kiemelte, hogy a sajtóhírek szerint az akcióban legalább négy magyar diplomata és két jármű vett részt.

“Egy ilyen akciónak komoly költségei is lehetnek, ezért a DK azt is tudni szeretné, hogy ki hagyta jóvá azt”

– mondta a politikus.

Nikola Gruevszkit májusban ítélték el hivatali visszaélés miatt. November 12-én elfogatóparancsot adtak ki ellene, egy nappal később pedig ő maga tudatta egy közösségi oldalon, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért. Szkopje még aznap nemzetközi elfogatóparancsot is kiadott ellene. Egy héttel később Gruevszki szintén a közösségi médiában jelentette be, hogy megkapta a menekültstátuszt.

Kapcsolódó cikkek